75 évesen is ragyognak az Elvált nők klubja szereplői

Petrás Gabriella | 2021. Január 16.
A 90-es évek egyik legsikeresebb vígjátéka kereken 25 évvel ezelőtt került a filmvászonra, és bevalljuk: mi azóta sem tudtuk megunni. De mi lett az Elvált nők klubja főszereplőivel, hogy néznek ki most?

Az Elvált nők klubja 3 nő életét mutatja be, akik épp új életet készülnek kezdeni, miután házasságuk tönkrement. Persze, előtte még bosszút állnak ex-férjeiken. A három élelmes nőt Goldie Hawn, Bette Midler és Diane Keaton alakította.

A történet szerint a négy elválaszthatatlan barátnő, Xintia, Elise, Brenda és Annie 1969-ben egyszerre diplomázott le, és örök barátságot fogadtak. Az idő múlásával azonban eltávolodnak egymástól, és legközelebb akkor találkoznak újra, amikor értesülnek Xintia öngyilkosságáról. Az életük évtizedek távlatából is hasonlóan alakult: mindhárman túl vannak egy-egy sikertelen házasságon és váláson, ami nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is megviselte őket – annak ellenére, hogy mindannyian részt vettek férjük szakmai karrierjének fellendítésében. A három barátnő találkozója olyan jól sikerül, hogy egymást bátorítva feltámadtak hamvaikból, és közösen esküdtek bosszút ex-férjeik ellen. Az Elvált nők klubja főszereplői mostanra már mind 70 fölöttiek, de ugyanúgy, ahogy a filmen, rajtuk sem nagyon fogott az idő. Na jó, talán egy kicsit.

Beete Midler, Goldie Hawn és Diane Keaton 1996-ban, az Elvált nők klubja című filmben

Goldie Hawn (Elise)

Az anyai ágon magyar felmenőkkel rendelkező Golden Globe-díjas színésznő 1945-ben született, tavaly novemberben töltötte be a 75. életévét. Évtizedeken keresztül a legszebb színésznők között tartották számon, igazi szexszimbólum volt, és kifejezetten szerethető módon formálta meg a butácska, szőke nő karakterét.

Az Elvált nők klubjának szőke ciklonja a karaktere szerint sem a plasztikai sebészetet, sem az alkoholt nem vetette meg. A színésznő az egyik függőséggel a való életben is megküzdött: pár éve olyan átalakításokat végeztek az arcán, ami nem feltétlenül volt szerencsés, de azóta láthatóan lecsökkentette a plasztikai sebészeten töltött idő mennyiségét – és milyen jól tette!

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

Goldie Hawn és Kurt Russel 1996-ban (Fotó: Getty/Granitz/WireI)

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

A színésznő és férje elválaszthatatlanok (Fotó: Getty/Michael Kovac)

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

Goldie Hawn és Kurt Russel 2020-ban (Fotó: Getty/Jesse Grant)

Az Óvakodj a törpétől, a Párosban a városban, a Jól áll neki a halál és a Palimadár című mozik mellett az Elvált nők klubja a legnagyobb sikerei közé tartoznak. Goldie Hawn 38 éve él együtt Kurt Russellel, akivel A vasmacska kölykei című filmben együtt játszottak. Tavaly jelentették be a hírt: 7. unokájukat várják a népes családba. A színésznő tavaly novemberben ünnepelte a 75. születésnapját.

Bette Midler (Brenda)

Szintén 2020-ban lett 75 éves, a hawaii születésű színésznő, aki karrierje során rendszerint önmagához hasonló, talpraesett nők bőrébe bújt, amolyan „ami a szívén az a száján” típusokat formált meg. De komikát éppolyan tehetséggel alakított, mint drámai szerepet a Rózsa című filmben, ami az első jelentős mozija volt.

Bette az Elvált nők klubjában a belevaló Brenda karakterébe bújt, akit férje egy nála jóval fiatalabb nőért hagyott el – nem mellesleg a fiatal és butus nőt az akkor 31 éves (de húsznak kinéző) Sarah Jessica Parker alakította.

A Grammy-, Golden Globe- és Emmy- díjas színésznő, énekesnő több mint 50 éve sikeres, olyan mozikban játszott, amiket még ma is sokan örömmel újranézünk: a Barátnők, a Bette és a Stepfordi feleségek című filmekben is imádtuk. Sőt, néhány éve Las Vegasban még saját revüje is volt a The Showgirl Must Go On címmel.

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

Bette Midler 1996-ban az Elvált nők klubja premierjén (Fotó: Getty/Ron Galella)

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

A színésznőt és Ben Plattet, New Yorkban kapták lencsevégre 2019-ben (íFotó: Getty/Dimitrios Kambouris)

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

Bette Midler nagyon jó formában van a mai napig (Fotó: Getty/Mark Sagliocco)

 

Mielőtt azonban Bette a mozivásznon megjelent volna, dolgozott gyárban, valamint a gogo tánc is az élete része volt egy ideig. Ő azonban tudta, hogy a színészet az élete, és a siker nem is váratott sokáig magára: 1968-ban már a Brodway-en lépett fel.

A színésznő folyamatosan rivaldafényen élt, mégsem felejtette el a gyökereit: sokat jótékonykodik, segít a hátrányos helyzetűeken, és a környezetvédelem is fontos számára.

Diane Keaton (Annie)

A triumvirátus ugyancsak 75 éves tagja is sikeres pályát tudhat maga mögött. Talán sokan nem is emlékeznek rá, de a színésznő számára a nagy áttörést a Keresztapa első része hozta meg. Ezután rengeteg filmben szerepelt, és a mai napig aktívan játszik. Az Annie Hall, a Minden végzet nehéz, a Könyvklub, az Elvált nők klubja és az Ébredj velünk filmek újra és újra odaszegeznek a képernyő elé. Olyannyira, hogy az Elvált nők klubjának tavaly folytatást is terveztek.

Diane Keaton Annie szerepében egy kissé hiszteroid nőt alakít, akit a férje a pszichológusával csalt meg, és el is hagyta érte az egyébként nagyon is szolgálatkész feleségét.

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

Diane Keaton 1996-ban - a stílusa már akkor is kiemelte a komformista hollywoodi sztárok közül (Fotó: Getty/Ron Galella)

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

Diane Keatontől a mai napig elleshetünk stílus trükköket (Fotó: Getty/Matt Winkelmeyer)

Elvált nők klubja, mozi, retro, Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton

A színésznő a 92. Oscar gálán is laza, de elegáns szettben, oldalán Kenau Reevesszel 2020-ban (Fotó: Getty/CRAIG SJODIN)

 

A színésznőnek mindig is egyedi stílusa volt, és ő az élő példa arra, hogy a stílus valóban örök: a mai napig érdemes ellesni tőle egy-két öltözködési tippet.

Az Oscar- és BAFTA-díjas színésznő soha nem ment férjhez, de számos kollégája volt potenciális férjjelölt, mint például Woody Allan, AL Pacino vagy éppen Jack Nicolson. Gyermeke nem született, de kettőt örökbe fogadott.

Még több film, amiket még most is imádunk:

Exit mobile version