Arany Timit az Ének iskolájában, még kislányként ismerhette meg az ország, majd néhány év múlva az X-Faktorban mutatta meg a tehetségét, illetve tavaly januárban egy saját szerzeménnyel A Dal című műsorban is szerepelt. Azóta több mint egy év telt el, és Timi szinte teljesen újjászületett.
Míg a legtöbb embernek nehézséget hozott a koronavírus okozta bezártság, a fiatal énekesnő számára stabilitást, magabiztosságot, és szerelmet tartogatott a 2020-as év. Timi átalakulása szemmel látható. Évekig rejtegette magát, ám most ledobta a textilt és szexi fehérneműben pózolt a kamera előtt.
„Mindig nagyon tetszettek a dögös fehérneműs képek, vágytam rá, hogy egyszer rólam is készüljenek ilyen fotók. Legbelül soha nem hittem el, hogy egyszer tényleg elégedett leszek azzal a nővel, akit a tükörben és a képeken látok, hiszen korábban elfogadtam, hogy kövér vagyok”
– kezdte Timi, akit gyerekkorában sokat csúfoltak. „Sokkal magasabb, és ebből kifolyólag nehezebb is voltam, mint a kortársaim. Az is előfordult, hogy mamutnak csúfoltak. Gyűlöltem magam, amiért nehéz és magas vagyok” – emlékezett vissza Timi, aki most joggal temetheti el a múltat, hiszen bomba formában van. Ő mégis úgy véli, hogy még néhány kiló mínusz hiányzik a tökéletes alak eléréséhez, de a korábbi évektől eltérően most nem a koplalás, hanem az életmódváltás mellett tette le a voksát.
„Mindenféle diétát és fogyókúrát kipróbáltam már, de egyik károsabb volt, mint a másik. Tavaly, amikor szerepeltem A Dalban, napokig nem ettem a fellépés előtt, és az ájulás szélén voltam, amikor kimentem a színpadra énekelni. Annyira legyengültem, hogy énekelni sem maradt erőm. Most kalóriaszámolással, és rendszeres sporttal tartom karban a testem. Az édességről nem tudok lemondani, ezért mindennap eszek csokit, vagy sütök valami egészséges süteményt. Még nem értem el a kitűzött célomat, de tudom, ha elég kitartó vagyok, sikerülni fog. A szerelmem és a családom szerint már most is nagyon vékony vagyok, elsősorban ezért születtek a képek is. Régóta álmodoztam róla, hogy rólam is készüljön egy fehérneműs, dögös sorozat. Mivel most vagyok a legvékonyabb, úgy éreztem, hogy eljött az ideje” – mesélte boldogan Timi, aki végre elégedett azzal, amit a képeken lát. Ráadásul a párjával szerelmesebbek, mint valaha.
„Tudom, hogy sok párkapcsolatot próbára tett az összezártság, de nálunk éppen az ellenkezője történt. Közelebb vagyunk egymáshoz, mint valaha, sőt belefogtunk egy hatalmas közös projektbe is. Felújítottuk a lakásunkat, ahol már egy éve együtt élünk. Az emelettel és a kerttel nyáron elkészültünk, már csak a földszint utolsó simításai vannak hátra.”
Ők is lefogytak:
- Détár Enikő örül az eredménynek: „Öt kilótól sikerült megszabadulnom”
- Mádai Vivien látványosan lefogyott, magánéleti válsága miatt több mint 10 kilót adott le a műsorvezető
- Kandász Andrea élvezi a rúdtáncot: „A férjemet feldobhatom egy ilyen meglepetéssel”