Hajdú Péter és 25 éves menyasszonya, Eszter csaknem két éve élnek boldog és harmonikus párkapcsolatban. A Bors páros interjújából kiderül, hogy a tévés a humorával vette le párját a lábáról.
“Peti pont annyira romantikus, amennyire kell. (…) Számomra ő a nagybetűs, tökéletes férfi, aki odaadó, okos, kedves és nem mellesleg nagyon humoros. Ez már az első randevúnkon is feltűnt. Mondhatni, a humorával vett le a lábamról” – árulta el Eszter, hozzátéve: annyira nagy az összhang közöttük, hogy még nem is veszekedtek.
A harmadik tévécsatornáját indító Hajdú Péter rámutatott, nincs főnök-beosztott viszony közöttük. “Noha én vagyok a csatorna vezérigazgatója, Eszter pedig az Ébredj velünk! főszerkesztője, de soha egyetlen konfliktusunk sem adódott ebből. (…) Mindketten hagyjuk érvényesülni, dolgozni a másikat, én sem szólok bele az ő dolgaiba, és Eszter sem az enyémbe” – hangsúlyozta.
Olvass még Hajdú Péterékről az nlc-n!
- Hajdú Péter és menyasszonya elhalasztotta az esküvőt
- Hajdú Péter újrakezdte, és boldogabb, mint valaha
- Elvetélt Hajdú Péter fiatal párja – azonnal műteni kellett a 25 éves Esztert, mert életveszélyben volt