Megérintette a halál szele Zsidró Tamást – „Az első tíz nap maga a pokol volt”

Mona | 2021. Április 08.
Bár nagyon vigyázott magára, mégis elkapta a koronavírust Zsidró Tamás. A sztárfodrász embert próbáló heteken van túl.

Zsidró Tamás a poklok poklát járta meg a koronavírus-fertőzés alatt. Lázasan, levegő után kapkodott, és már nem látott más kiutat, csak a lélegeztetőgépet – írja a Bors. A sztárfodrász úgy véli, egy bevásárlás során kaphatta el a fertőzést – lévén sehova máshova, csak közértbe járt – éppen pár nappal azután, hogy megkapta az első védőoltását március elején.

Zsidró Tamás nagyon megszenvedte a koronavírust (Fotó: Smagpictures.com / TV2 / press.tv2.hu)

„Nem gondoltam, hogy ennyire borzalmas lesz. (…) Az első tíz nap komolyan mondom, maga a pokol volt. Látászavarral kezdődöttem. (…) Aztán jött a gyengeség, és az alvászavarok, (…) és elkezdődtek a lázálmok is. (…) Magas lázam is volt, és teljesen eluralkodott rajtam a halálfélelem: kórházat vizionáltam, és lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam” – emlékezett vissza a legszörnyűbb órákra a sztárfodrász, aki mint mondja, „magányos harcosként küzdött”, mivel nem voltak nála a fiai, és párkapcsolata sincs egy ideje.

Ők is nagyon megszenvedték a koronavírust:

Exit mobile version