Szépségkirálynőből boldog anyuka: Dobó Ági 11 évvel ezelőtti fotója most is készülhetett volna

Németh Orsi | 2021. Május 23.
Dobó Ági már kétszeres anyuka, aki idén ünnepli a 33. születésnapját. Az egykori szépségkirálynő élete nem is lehetne kerekebb.

Dobó Ágit 2010-ben ismerhette meg az ország, ebben az évben választották meg hazánk legszebbjének a Miss World Hungary szépségversenyen. Ő azon kevesek közé tartozik, akik éltek az akkor rájuk irányuló figyelemmel, és jelen tudtak maradni a médiában. 

2017-ben A Konyhafőnök VIP-ben megmutatta, hogy a konyhában is otthonosan mozog. Egy évvel később párjával, Kis Csabával vett részt a Nyerő Páros második évadában, a TV2 Love Bistrójában pedig ismét együtt szerepeltek.

Dobó Ági 2011-ben (Fotó: Bersenyei György/smagpix) és Dobó Ági vőlegényével tavaly (Fotó: Nagy Zoltán/smagpix)

A koronavíruson átesett Dobó Ági 2020 novemberében lett a Mokka műsorvezetője, amivel nagy álma teljesült, mindig is szerette volna kipróbálni magát a kamera másik oldalán.

„Természetesen van bennem egy kellemes izgatottság, most azért még kevésbé, mint majd holnap reggel lesz, amikor beülök. Általában azt mondták rám az életem során mindig, hogy jó versenyző típus vagyok, tehát az izgalom jó dolgokat szokott kihozni belőlem, nem pedig leblokkol. Remélem, hogy így lesz ez most is” – mondta korábban a Mokkában Dobó Ági.

Édesanya, műsorvezető és a konyha koronázatlan királynője

A 32 éves Dobó Ágiról kevesen tudják, de a Debreceni Egyetemen végzett jogot, akiből igazi sztáranyuka vált: két gyermeke született Benedikt 2013-ban, Nataniel 2016-ban. A fiatal anyuka a közösségi médiában is roppant népszerű, követői az Instagram-oldalán és KisCsalád elnevezésű YouTube-csatornáján kaphatnak ízelítőt abból, hogy telnek a hétköznapjai.

Dobó Ági fiaival (Fotó: smagpix/Birton Szabolcs)

2018 nyarán hosszú évek után költöztek be álomotthonukba a hatalmas, maglódi ház minden egyes zugát ő és ingatlanfejlesztő párja, Kiss Csaba álmodta meg. Az eredmény pazar lett, a fényes, tágas terek és a minimalista stílus jól tükrözi az egykori szépségkirálynő remek ízlését.

Tavaly, 10 év együttélés után Csaba augusztus 27-én megkérte Ági kezét, amiről természetesen videó is készült. A KIS eljegyzés névre keresztelt vlogot Csaba készítette, rajongóik a gyűrű megvásárlásától az előkészületeken át egészen a fél térdre ereszkedésig nyomon követhették az eseményt.

Ági nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért otthon tud maradni a gyerekeivel és igyekszik kihasználni az együtt töltött időt. Jelenleg az lelkesíti a modellt és a fiait is, hogy kertészkedhetnek. 

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert a gyerekeim nagyon jó evők, de azért én is szoktam praktikákat alkalmazni, hogy még több vitamint egyenek a fiúk. Például a reggeli smoothie-ba szoktam tenni bébispenótot vagy avokádót. Ha pedig esetleg a turmixot nem isszák meg, akkor fagyiként lefagyasztva biztosan megeszik később. Tudatosan kevés édességet fogyasztunk, hamarabb nyúlunk a zöldségekhez, gyümölcsökhöz, mint a csokihoz” – mondta korábban az nlc-nek.

Olvass sztárinterjúkat az nlc-n:

 (Nyitókép: Sajtóklub)

Exit mobile version