Mint arról beszámoltunk, anyai örömök elé néz Bugár Anna. A Jóban Rosszban sztárja már 4 hónapos terhes. A kismama szinte megállíthatatlan: színházban dolgozik, forgat a Jóban Rosszban stábjával és már lelkesen készül az anyaságra is.
A Tények Plusznak adott interjúban a 32 éves színésznő kendőzetlen őszinteséggel beszélt várandóságáról. Sőt azt is elárulta, hogy kisfiút hord a szíve alatt, ez a napokban derült ki. A baba nemének bejelentése igencsak különlegesre sikeredett az orvosa segítségével.
„Felírta nekünk egy kis cetlire, összehajtotta, mondtam, hogy tegye bele a táskámba, és ezt csak együtt vesszük elő a férjemmel, és kibírtam ezt a negyedórát, amíg hazaért. Otthon leültünk, arra a helyre egyébként, ahol a teszt eredményét is vártuk, és ahol pozitív lett a teszt, széthajtogattuk a kis cetlit, és kiderült, hogy kisfiúnk lesz” – mesélte örömmel Bugár Anna, aki már nagyon várja kisfia érkezését. Elmondása szerint tudatosan szeretne felkészülni a szülésre, így egy szülésfelkészítő tanfolyamon is részt vesz majd.
Még több babaváró sztár az nlc-n:
- A várandós Horváth Évát nem zavarják a pluszkilók
- Várandósan ment férjhez a szupermodell Szikszai Johanna – fotók
- Már ilyen nagy Bata Éva kismamapocakja, Bereczki Zoltánék már a babájuk nemét is tudják