Emmy-díjra jelölték Rév Marcellt

nlc | 2021. Július 14.
Szeptemberben dől el, hogy a magyar operatőr díjra tudja-e váltani a jelölést.

 

A napokban bejelentették az Emmy idei jelöltjeit, és magyar név is szerepel a listán, Rév Marcell az HBO Eufória című sorozatának egyik epizódjáért kaphat díjat a „Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozatban” kategóriában. 

Maga az Eufória 2021-ben további két Emmy-jelölést kapott: a legjobb kortárs kosztümök, valamint a legjobb kortárs smink kategóriában is versenyezni fog. A sorozat eddig összesen 9 jelöléssel és három Emmy-díjjal büszkélkedhet: 2020-ban megkapta a legjobb kortárs smink, a legjobb eredeti zene és dalszöveg, valamint a legjobb női főszereplő, dráma sorozatban kategóriák szobrait, írja a Film.hu.

A 73. Emmy díjátadó gálát szeptember 19-én közvetíti majd a CBS televíziós csatorna, a helyszín pedig a Microsoft Theater lesz Los Angelesben, és élőben tervezik megtartani, de erősen limitált számú közönség előtt. A Televíziós Akadémia azokat a sorozatokat és tévés produkciókat díjazza majd, melyeket 2020. június elseje és 2021. május 31-e között tűztek műsorra.

Rév Marcell Mundruczó Kornél Felesleges ember című filmjének forgatásán a fővárosi Murányi utcában 2016. július 26-án (Fotó: Kallos Bea / MTI)

Kapcsolódó cikkek:

Exit mobile version