Ahogy arról mi is beszámoltunk, pár nappal ezelőtt kiderült, hogy Pécsi Ildikó fia örökölte a 400 milliós vagyont. Az eljárás lezárult, bár több pletyka is keringett arról, hogy a módosított, nem sokkal a színésznő halála előtt készített végrendeletben kit nevezett meg örökösnek, már nem titok: a fiára hagyott mindent. Az elmúlt években nagy visszhangja volt Pécsi Ildikó és Pártos Csilla viszályának – utóbbi három év után most nyilatkozott először.
Fotó: TV2
Fotó: TV2
Mint az a közleményből kiderült, mindössze 20 ezer forint gyerektartást kapott az évek alatt, ő viszont a fél élete munkáját és a családja anyagi javait fektette be korábbi házasságába, ezekre tart igényt. „Azt akarom elkerülni, hogy olyan személyek, akiknek a családhoz nincs közük, a fiam és az én magánéletemről nyilatkozhassanak” – írta közleményében az egykori táncművész.
A teljes riport itt elérhető:
Örökösödési háború:
- Hiába szerette apjaként Szűcs Lajost, a temetésére nem megy el Pártos Csilla
- Pécsi Ildikó szerint mindig más dolgozott Pártos Csilla helyett
- Pécsi Ildikó belebetegedett a családi viszályba