A vadóc és cseppet sem hétköznapi színésznő, Jennifer Lawrence az egyik legkeresettebb sztár, aki továbbra is olyan, mint a lány a szomszédból.
Lawrence, az öntudatos tini
Az Éhezők viadala sztárja nem színészcsaládban nőtt fel, és még csak a szülők sem igyekeztek, hogy a lányuk világhírű legyen. 14 évesen ő maga döntötte el, hogy komolyan érdekli a színpad, és 2 évvel később a szülei beleegyezésével New Yorkba költözött, hogy szerencsét próbáljon.
Egy év sem kellett neki, mire már tévésorozatban szerepelt, és a Fiatal Művészek Díjára jelölték. Ezután feltűnt itthon is népszerű sorozatokban egy-egy epizód erejéig: a Monk, a flúgos nyomozó, a Döglött akták, valamint A médium is tökéletes ugródeszka volt a számára.
2007-ben, 17 évesen még nem ment neki profi módjára a pózolás, és azóta sem feltétlen vágja magát pózba a kamera láttán - jól teszi! (Fotó: Mirek Towski/WireImage/Getty Images)
2008-ban, 18 évesen (Fotó: Mark Sullivan/WireImage/Getty Images)
1 évvel az előtt, hogy szó szerint megismerte az egész világ (Fotó: Dave M. Benett/Getty Images)
A vörös hajszín is jól állt neki (Fotó: Jon Kopaloff/FilmMagic/Getty Images)
Habár ő is elment az Alkonyat film szereplőválogatására, amikor Bella karakterét keresték, végül nem bánta, hogy nem ő kapta meg a szerepet. 2008-ban már a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon díjjal jutalmazták a Megváltás című film szerepéért, amiben olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Charlize Theron és Kim Basinger.
2011-ben játszott az X-Menben, Mel Gibsonnal A hódkorosban, de igazán híressé 2012-ben, az Éhezők viadalával lett. Ebben az évben kérte fel a Dior is a reklámarcának.
Katniss Everdeen szerepében egy csapásra a kamaszok ikonja lett, de nem ragadt benne a műfajban. Ugyanebben az évben jött ki a Napos oldal című film, amiben Bradley Cooperrel játszott együtt.
A film zseniális, mégis kevésbé lett híres, mint az Éhezők viadala, a szakma viszont díjazta remek alakítását: 22 évesen Oscar-díjat és Golden Globe-díjat kapott a legjobb női főszereplő kategóriában. Ezután még inkább felfigyelt rá a szakma és már a nézők is, majd olyan filmek jöttek, mint a JOY – ez újabb Oscar-jelölést hozott neki –, majd az Utazók, és a Vörös veréb.
2016-ban az Utazókban együtt játszott Chris Pratt-tel(Fotó: Jong Hyun Kim/Anadolu Agency/Getty Images)
Lawrence szinte mindig ragyog (Fotó: Jason Merritt/Getty Images for ELLE)
2019-ben a Dior divatbemutatóján (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images for Dior)
Idén júliusban, Párizsban (Fotó: Kristy Sparow/Getty Images For Dior)
Természetes, kedves és tehetséges
Lawrence mindig is különbözött azoktól a sztároktól, akik a kamerákat meglátva művivé válnak, és sablonos válaszokat adnak a nekik feltett kérdésekre. A színésznő fesztelen és közvetlen stílusa mindenkit levesz a lábáról, életvidám, érdeklődő személyisége miatt az egyik legbarátságosabb sztárnak tartják. A szakma is egyértelműen rajong érte: Donald Sutherland Sir Lawrence Olivier-hez hasonlította.
Magánéletét kifejezetten óvja, és a közösségi médiában sincs jelen, nem mozgatja meg sem a Facebook, sem az Instagram. Egyedül a Twitterre regisztrált tavaly, amikor is néhány tweetet közzé tett, amikben a rasszizmus ellen szólalt fel.
Párja, Cooke Maroney rendező egy év ismeretség után 2019-ben kérte meg a kezét, és ugyanebben az évben össze is házasodtak. Idén szeptemberben derült ki, hogy most várják első közös gyermeküket.
Tudj meg még többet kedvenc sztárjaidról!
- Emlékszel a No Mercy együttesre? Így élnek a popegyüttes tagjai most
- Így vált Kristen Stewart a félszeg Bellából a tökéletes Diana hercegné
- Dwayne Johnson: „A Szikla” nem csupán egy nagyon izmos színész – királyi vér csörgedezik az ereiben