Szegedi Fecsóék nem szeretnének drága esküvőt, úgyhogy el is mennek Las Vegasba

nlc | 2021. December 30.
Fél év után, vicces körülmények közt jegyezték el egymást, jöhet a frigy.

Szakítottak, újra összejöttek, most pedig esküvőt tervez Szegedi Fecsó és barátnője – vagyis most már menyasszonya -, Bea. A lánykérés viccesen alakult, a lány a Borsnak így emlékezik:

25-én a húgomnál karácsonyoztunk és az ünnepi asztal mellett ülve poénból megkérdeztem Fecsót, hogy és gyűrűt mikor kapok? Mire ő bement a másik szobába, kihozott egy kis díszdobozt benne a gyűrűvel és átadta nekem. A jelenet inkább volt vicces, mintsem romantikus.

Bea azonnal igent mondott, az esküvőt pedig Vegasba tervezik, mert nem akarnak sokat költeni rá, inkább leutazzák az árát. Ott is csak templomi szertartás lesz, hiszen, mint elmondta, sosem tartotta fontosnak a papírt, csak szerette volna átélni azt, amiről minden lány álmodik, hogy gyönyörű menyasszonyi ruhában vezesse oltár elé a szerelme. Így aztán csak ketten utaznak, a szertartás után pedig mennek is nászutazni Hawaii-ra.

Exit mobile version