Hajdú Péter nem szeretné elkövetni azokat a hibákat, amelyeket a két nagyobb gyerekénél

Pintér Adrienn | 2022. Február 21.
Eddig a karrierje volt középpontban, most szeretné, ha ez változna.

Hajdú Péter és menyasszonya, Eszter két évvel ezelőtt tették hivatalossá a kapcsolatukat. A műsorvezető akkor azt nyilatkozta, hogy megtalálta élete párját, akivel szeretnének közös családot alapítani. Sajnos első kisbabáját Eszter elveszítette, de tavaly nyáron bejelentették, hogy újra állapotos. A műsorvezető és Láng Eszter első közös gyermeke, Hajdú Dominik éppen Valentin-napon látta meg a napvilágot, 51 centiméterrel és 3360 grammal. Pénteken már haza is engedték őket a kórházból. Akkor az újdonsült anya azon aggódott, hogy álmatlan éjszakái lesznek, illetve sokat gondolkozott rajta, hogy tud-e jó példát mutatni a gyereknek. Hajdú most arról nyilatkozott, hogy nem akar hasonló hibákat elkövetni a gyereknevelésben, mint korábban.

„Csodálatos érzés megfogni a kisfiamat! Bent voltam náluk az első két napban, és egy családként köszönthettük a kicsit” – mondta el Hajdú Péter a Blikknek. A műsorvezető most teljesen átalakítja az életét, hogy minél több időt tölthessen el a családjával.

 „Az Összezárva műsor alatt gyakran fordult elő, hogy késve értem haza, nem voltam mindig ott, de megbeszéltük a feleségemmel, hogy mostantól kezdve minden egyes fürdetésen ott kell lennem, és ott is akarok lenni. Megváltoznak a prioritásai egy embernek az évek során. Ameddig 10-15 évvel ezelőtt inkább a karrieremre koncentráltam, mostanra rájöttem, a család a legfontosabb.”

Azt is elmondta, hogy nem szeretné elkövetni azokat a hibákat, amiket korábban már a másik két gyerekénél elkövetett. Rendre későn ért haza, mert inkább a karrierjére koncentrált. Ma már érti, hogy miért mondogatta az apja 47 évesen, hogy jó lenne ott lenni a gyereke esküvőjén.

„46 éves vagyok, és a csöppségnél ugyanezt érzem. Szeretnék ott lenni Dominik esküvőjén! Azt gondolom, nincs különbség gyerekszületés és gyerekszületés között. Az egyetlen, ami megváltozik az emberben kisgyermekről kisgyermekre, az a szülői tudat. Az idősebbeknél még lazán neveltem őket… Már félreértés ne essék, most is laza vagyok, de egyre többet gondolkodom azon, hogy hú, de jó lenne tényleg ott lenni az esküvőjén, amikor a kisfiam kimondja az igent” – tette hozzá Hajdú Péter.

Hajdú Péter több időt akar eltölteni kisfiával (Fotó: Facebook/ Hajdú Péter)

Exit mobile version