Détár Enikő: „Fogalmazhatunk úgy is, hogy kirúgtak”

V.B.T. | 2022. Április 20.
11 évvel az RTL Klubbal való szakítása után nyilatkozott a színésznő.

Détár Enikő az utóbbi időben színésznőként szerepel a köztudatban, ám korábban ő volt a Találkozások és a Reflektor arca az RTL Klubnál, majd 2011-ben váratlanul távozott a csatornától. Akkoriban úgy kommunikálták a szakítást, hogy közös megegyezéssel bontottak szerződést, ám Enikő most másképp fogalmazott.

Fotó: Smagpictures

„Fogalmazhatunk úgy is, hogy kirúgtak. Nem haragszom senkire, arra gondolok, hogy ez is megvolt nekem. Másfél éves volt Zsebi, amikor István Danival felváltva szerepeltünk a képernyőn. Nagyon kevés ember kapott annyit az élettől, mint én. Szeretem az életemet! Dolgoztam színházakban és kereskedelmi csatornáknál is. Amire nagyon büszke vagyok: Patrick Dempsey-vel játszhattam együtt filmen, a Bűn és bűnhődésben én voltam Jelizaveta” – mondta a hot! magazinnak Détár Enikő, aki a párjáról és kilenc évvel ezelőtti válásáról is mesélt a lapnak. 

„Akkoriban nagyon nehéz volt, de a gyerekeink összekötnek minket. És nagyon hamar egymásra találtunk a párommal, Péterrel. Fiatalabb nálam, civil, angoltanár. Jót tett ez a kapcsolat mindkettőnknek, jól megvagyunk. Már nyolc éve.”

Exit mobile version