Szabó Franci volt az Exatlon második évadának közönségkedvence, őszinteségével lenyűgözte a tévénézőket. Ő mégis úgy döntött, hogy külföldön próbál szerencsét, ehhez pedig egészen Amerikáig utazott. Hamar felfigyeltek rá Las Vegasban, azóta pedig túl van a második show-ján domina pankrátorként és egyre keresettebb.
„Üres zsebbel érkeztem kicsit több, mint egy évvel ezelőtt és körülbelül egy hónapja érzem azt, hogy igen, a sok munka meghozta az eredményét. Korábban szerepeltem fétisvideókban, ahol dominaként ütöttem, vertem a férfiakat az ő kérésükre. Amikor kiderült, szégyelltem. Itt Amerikában jöttem rá, hogy nem kell! Anno azért vállaltam, mert édesapám sztrókot kapott és én akartam gondoskodni az öt testvéremről és a szüleimről és ezekért jó pénzt kaptam. Itt kint viszont ez egy elfogadott dolog, mint ahogy az is, hogy az LFC pankrátor ligában fehérneműs lányok harcolunk egymással. Én Sheena Bathory vagyok, az első a harcos amazon, a második a magyar történelemből ismert Báthori Erzsébet miatt, aki a legenda szerint szűz lányok vérét itta. Én vagyok a domina pankrátor, a magyar hurrikán” – árulta el a Borsnak Szabó Franciska, aki egyben azt is elmondta, hogy most nem nyitott egy kapcsolatra, a karrierjére koncentrál.