Egy szempillantás alatt ismerte meg az egész ország Catherine Dedericket, azaz Mardollt, aki sajátos színpadi produkcióival és zenei stílusával tette le a névjegyét a hazai zenei életben. Az X-Faktorban és a Survivor-ben is bizonyító fiatal énekesnő már gyerekként megtapasztalta, milyen kiközösítve lenni. Kortársai sokat piszkálták a súlya miatt, ám ő a bántásból is igyekezett erőt meríteni.
Kiskorától 18 éves koráig amerikai oktatási intézményekben tanult, Magyarországon. Bár a nyelv ismerős volt számára, a közeg fogadtatása őt is meglepte. „Nagyon gyakran cserélődtek az óvoda- és iskolatársaim, mivel sokuk szülei csak időszakosan voltak, dolgoztak itt. Nagyon nehezen éltem meg, hogy kétévente elmentek a legjobb barátaim, nekem ezt nehéz volt elfogadni. Ahogy azt is, hogy mennyit cikiztek a súlyom miatt” – árulta el a 95.8 Sláger FM-en Mardoll.
„Elég pufi kislány voltam, ezt többen szóvá tették. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, volt, hogy kiközösítettek a testalkatom miatt. Én igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni és nem foglalkozni ezzel. Mindig is előadóként gondoltam magamra, már kétévesen tánckurzusra jártam, később fellépéseim is voltak. Tudtam, hogy az előadóművészet felé szeretnék menni. Ez tartotta bennem mindig a lelket és végül így is lett, ez lett az én utam” – vallotta be a Sláger Kult műsorvezetőjének, Sándor Andrásnak.
Olvass még Mardollról az nlc-n!
- Mardoll babakocsiban tolta be a kutyáját a Reggeli stúdiójába
- Mardoll merész fotókat posztolt, a kommentelők hűtlenséggel vádolják
- Összejött Hadas Alfréd és Mardoll, másfél hete egy párt alkot a két tehetségkutatós