2021 májusában vették őrizetbe Fekete Dávidot, de azelőtt már hónapok óta pletykálták, hogy sokakat átvert, majd be is vallotta, hogy százmilliós a kár, többek között emiatt romlott meg a házassága. Több károsult is feljelentette, azóta pedig előzetes letartóztatásban van.
A 444.hu az ügyészség közleményére (ami ide kattintva érhető el) hivatkozva azt írja: a vádlott által okozott legkisebb kárösszeg egymillió forint volt, a legnagyobb 73 millió forint, ezért pedig akár 15 év börtönbüntetés is kiszabható.
A vádirati tényállás szerint 2017 nyarától kezdődően járművek adásvétele kapcsán követett el csalásokat és sikkasztásokat, egyre fenyegetőbb anyagi helyzete miatt kölcsönöket vett fel magánszemélyektől, illetve egy banktól is. Az összegeket ismeretlen célra fordította, majd az eladósodott cégét egy halálos beteg embernek adta el.