Idén áprilisban leállították a Being Mortal című film forgatását, mert a főszereplőt alakító Bill Murray ellen panaszt tett egy fiatalabb kolléganője. A színész akkor annyit mondott: „olyasmit tettem, amit viccesnek gondoltam, és nem úgy fogadták”, részletek viszont mostanáig nem derültek ki az esetről.
A Guardian azt írja, hogy a beszámolók szerint Murray rámászott egy fiatal produkciós asszisztensre, amikor a forgatáson egy ágy közvetlen közelében voltak. Megcsókolta a nőt, bár mindketten maszkot viseltek a Covid-protokoll miatt.
A 72 éves komikus azzal védekezett, hogy csak tréfált, míg a női munkatárs arról számolt be, hogy a színész cselekedetét „teljesen szexuálisnak” érezte, és „megrémült”.
A nő kilétét nem fedték fel, ám hivatalos panaszt tett, akárcsak egy másik munkatárs, aki szemtanúja volt az esetnek. Végül Murray 100 ezer dollárt (44 millió forintot) fizetett a nőnek.
A film forgatását egyelőre nem folytatják, és nem tudni, mi lesz a produkció sorsa.