nlc.hu
Sztárok

Bill Murray először szólalt meg az üggyel kapcsolatban

Kolléganője feljelentette, ezért állították le Bill Murray legújabb filmjének forgatását

Igyekeznek megoldani a problémákat.

A Being Mortalt című filmet márciusban kezdték forgatni, és az eredeti terv szerint jövőre mutatnák be, Bill Murray főszereplésével, ám a forgatások jelenleg leálltak egy kisebb botrány miatt. 

Bill Murray

Bill Murray (Fotó: Getty Images)

Múlt héten derült ki, hogy a gyártó Searchlight leállította a film forgatását, mert a hírek szerint valaki panaszt tett Murray viselkedésére. A színész és humorista a hétvégén szólalt meg az üggyel kapcsolatban. Konkrétumokat ugyan nem árult el, de elismeri, ő tett valamit, írja a NPR

„Olyasmit tettem, amit viccesnek gondoltam, és nem úgy fogadták. A filmstúdió helyesen akart cselekedni, ezért utána akartak nézni az egésznek, ki akarták vizsgálni, és ezért leállították a produkciót” – mondta a színész. 

Murray elmondta, hogy ő és a „meg nem nevezett nő” végigbeszélik a dolgot, és próbálnak békét kötni egymással. Azt nem mondta meg, hogy mikor, és hogy folytatódik-e a gyártás, és hogy továbbra is részt vesz-e a filmben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top