Metzker Viktória: „Nem akarok úgy meghalni, hogy más okozza a halálomat”

T. D. | 2022. Október 14.
Viki úgy nevelkedett, hogy semmiben se kelljen másra támaszkodnia.

Metzker Viki Palik László Futtában című műsorának a vendége volt, ahol őszintén mesélt a házaséletről és az elért sikereiről. A dj törekszik arra, hogy egyedül állja meg a helyét a nagy világban, ez a hozzáállása pedig sok mindenre kihat, mint például a vezetésre is. 

Metzker Viki (Fotó: Instagram)

A műsorvezetőnek felidézte, hogy korábban volt egy autóbalesete, ami miatt azóta sem szívesen adja át a kormányt másnak. 

Sok embernél láttam, hogy ha valakit irányítottak, segítettek, az, aki hagyta, rosszul járt. Úgy vagyok vele, hogy vezetni is azért vezetek én a fellépéseimre, mert volt egy balesetem, amit egy beugró sofőr okozott. A mai napig nem tudjuk, hogyan történt, mert nem mondta meg, mi volt valójában. Akkor átfutott az agyamon, hogy nem akarok úgy meghalni, hogy más okozza a halálomat. Ha már megyek valahová, és hibát követek el, az az én hibám legyen” – jelentette ki a lemezlovas.  

Exit mobile version