Így lett tinisztárból elismert énekesnő Veres Mónika „Nika”

nlc | 2022. Október 19.
Veres Mónika, művésznevén Nika gyereksztárból vált sikeres, eMeRTon- és Fonogram-díjas énekesnővé.

Veres Mónika 9 éves volt, amikor beiratkozott az Erkel Ferenc Ének- és Zene Szakos Általános Iskolába, valamint a Magyar Állami Operaház gyerekkórusának is a tagja volt. 1999-ben, 14 évesen már saját albummal rendelkezett, a Papa, ne félts! című slágert imádták a tinik.

Veres Mónika tiniként (Fotó: Szabó Lilla/solwee)

Nika olyan műsorokban működött közre, mint a Megasztár vagy a Magyarország, szeretlek! – ezekben vokalistaként halhattuk –, majd a The Voice című tehetségkutatóban is szerepelt, ahol teljesen maga mögött hagyta a gyereksztár imidzset. 2013-ban megjelent saját dala, aminek címe Száz felvonás.

Az énekesnő korábban elárulta, hogy mélyponton volt, amikor felhívta Majka, hogy szeretnék, ha új számukban ő lenne a női énekes. A kooperáció annyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta is Majkával együtt dolgozik. 

Magánéletéről kevesebbet tudni

A Blikk értesülései szerint az énekesnő jelenleg egyedül él kiskutyájával, Tóbiással, de már kezdi úgy érezni, hogy évekkel ezelőtti szakítása után ismét készen áll egy párkapcsolatra.

Kiskora óta élete része a zene (Fotó: Szabó Lilla/solwee)

„Bevallom, nagyon megviselt a szakítás. Február 13-án lesz három éve, hogy közös megegyezéssel elváltak útjaim Petitől, akivel több mint két és fél évig éltem együtt. Bármennyire is nagy volt a szerelem, annyira máshogyan láttuk a világot, hogy egyszer csak azt éreztük, más irányba haladunk és nincsenek közös céljaink. Elmentünk egymás mellett, ha lehet így fogalmazni, ezért megbeszéltük, hogy mivel a kapcsolatunk nem vezet sehová, szakítunk. Majd ezek után még másfél hónapig együtt kellett élnünk, mire sikerült találnom egy lakást, ahová elköltözhettem. Na, ez egy nagyon kemény időszak volt” – mesélte a Blikknek Mónika tavaly februárban.

Nem kezeli tabuként: Kineziológus és pszichológus segíti

Mint mondja, korábban nem volt egy szorongó alkat, ennyi év távlatából már úgy gondolja, hogy az egyedüllét miatt ingott meg a lelkivilága. Mint meséli, a pandémia csak még tovább rontott a helyzetén, a bezártságban lett egyértelmű számára, hogy a pánik már állandó szereplőjévé vált az életének.

Nika a szemünk előtt nőtt fel (Fotó: Olajos Piroska/solwee)

„Nagy felismerés volt, hogy valami nincs rendben belül. Ez akkor vált bizonyossá, amikor már a zene sem volt elég ahhoz, hogy jobban legyek. Akkor jelentkeztem be egy kineziológushoz, és kezdtem el igazán foglalkozni a lelkemmel” – árulta el az énekesnő, aki a mai napig jár pszichológushoz. „Ennek köszönhető, hogy már nyíltan merek beszélni a szorongásaimról, sőt a súlyproblémámról is. (…) Hiszem, hogy néhány egészségügyi problémám mögött is lelki okok húzódnak – hogy egyensúlyborulás történt a szervezetemben, az is ennek tudható be. És persze ahogy kúsztak fel rám a kilók, úgy kezdtem el ezen is szorongani” – vallotta be Nika.

Nika napjainkban (Fotó: press.tv2.hu)

Exit mobile version