Nyertes Zsuzsa a Farm VIP-ben: „Szorcsik Viki és Smaltig Dalma úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék”

nlc | 2022. November 22.
Szorcsik Vikitől estek rosszul a bántó szavak és a lekezelő stílus Nyertes Zsuzsának, hiszen amikor korábban együtt dolgoztak, jó kapcsolatot ápoltak.

Szorcsik Viki és Smaltig Dalma ugyanis – külön klikket alkotva – közösen elkezdték kibeszélni versenytársaikat, Nyertes Zsuzsát pedig annyira megbántották, hogy el is pityeredett – írja a Blikk.

Fotó: Sajtószoba

„Vikivel húsz évvel ezelőtt együtt játszottunk a Vidám Színpadon, ahol nagyon jóban voltunk. Szerettem őt, végigkísértem az élete minden nehézségét, osztoztam a fájdalmában. Örültem neki, amikor kiderült, hogy egy csapatba kerültünk, de – sajnos – némileg csalódnom kellett benne…. Bántott, el is sírtam magam emiatt. A korom miatt tisztelhettek volna jobban. Én sokáig nem szóltam nekik vissza, pedig folyton piszkáltak, olykor úgy viselkedtek velem, mintha a csicskájuk lennék, és ezt idővel már a másik csapat is szóvá tette. Én azonban ott ezt lezártam, nincs bennem harag” – mondta Nyertes Zsuzsa.

Exit mobile version