Nádai Anikó elárulta, hol folytatja majd a ValóVilág után

FEL | 2022. December 15.
Nagy tervei vannak a visszatérés kapcsán.

Nádai Anikó egy időre befejezte a Való Világ vezetését, a reality-műsornak négy éve volt házigazdája, de döntésében az RTL csapata is támogatja. A műsorvezető azt mesélte a Blikk Rúzsnak, hogy pár nap forgatás után kiderült számára, hogy a babázás nem összeegyeztethető az éjszakai műsorvezetéssel.

Nádai Anikó (Fotó: Sajtószoba)

„Alex négy hónapos anyatejes baba, és bár készültünk előre, az apukája pedig mindent megtett, egyszerűen nem tudtuk ezt gördülékenyen megoldani. Sokszor is kell hozzá éjszakánként felkelni, mert jön a foga, miközben mire én a műsor után hazaértem és elaludtam, hajnali egy óra volt. Reggel pedig korán keltem Patrikhoz, vittem a suliba, majd délután együtt tanultunk, miközben ott van a pici is. Este, a fürdetés után, ismét mentem be a tévébe dolgozni. Folyton fáradt voltam, kimerültem és – maximalistaként – megviselt, hogy sem a munkában, sem otthon nem tudok megfelelni úgy, ahogyan azt én elvárnám magamtól” – magyarázta a döntése okát Anikó, hozzátéve, hogy nem szeretné halogatni a visszatérést, vannak is tervei:

„Úgy tervezem, hogy nemsokára visszatérek a Reggelibe. Mivel az reggel van, könnyebben össze fogom tudni egyeztetni az otthoni teendőkkel. A Házasodna gazda következő évadát is én szeretném vinni. Az abszolút olyan munka, ahová a gyerekeket is magammal tudom vinni. Patrik is rendszeresen jött velem a forgatásokra, élvezte a vidéki környezetet, megsimogatta az állatokat és felmászott a kombájnokra, traktorokra. A stáb is nagyon segítőkész volt, és a felvételek alatt vigyáztak rá. Biztos vagyok benne, hogy Alexszel is hasonlóan megy majd minden” – tette hozzá.

Exit mobile version