Simán elmennél mellette az utcán, olyan sokat változott Zentai Márk

nlc | 2023. Január 12.
16 évesen az S.O.S. szerelem! főcímdalával robbant egyik pillanatról a másikra a köztudatba, és bár ma már ritkábban hallani róla, Zentai Márk továbbra is a zeneiparban dolgozik.

„Ments meg szerelem, vagy belehalok” – ezek a sorok mindenkinek ismerősek, hiszen 2007-ben rongyosra játszották a rádiók az S.O.S. szerelem! betétdalát, ami egyúttal Zentai Márkot is felrakta a zenei térképre. A fiatal, 16 éves srác, göndör hajával és kisfiús mosolyával tiniszívek százait dobogtatta meg, a 2000-es évek közepén szinte nem volt olyan könnyűzenei fórum, ahol ne lett volna jelen. 

Közreműködött a High School Musical 2 egyik főcímdalában, és a VIVA TV saját gyártású valóságshowjának, A Stábnak is oszlopos tagja volt Tóth Gabi, Zimány Linda és Molnár Tamás (aka Anti Fitness Club Tomi) mellett. 2009-ben még az Eurovíziós Dalfesztivál itthoni döntőjét is megnyerte, ezzel ő indulhatott volna a versenyen, de szabályszegés miatt – ami nem az ő hibájából adódott – visszalépett a nevezéstől. Nézd meg, mi minden történt vele az elmúlt években! 

zentai-mark-es-lola

A 2007-es VIVA Comet-díjátadón, Lolával, a tőle megszokott öltöny, nyakkendő párosításban. (Fotó: Schumy Csaba)

zentai-mark-es-edesanyja

Édesanyjával, Terebessy Éva operaénekesnővel nagyon szoros kapcsolatot ápolt mindig, ő volt az is, aki 4 évesen már énekelni tanította Márkot. (Fotó: Szabolcs László)

zentai-mark-utazas

2008-ban, a Celeb vagyok, ments ki innen! első évadában ő is dzsungellakó lett, a középmezőnyig jutott. (Fotó: Nagy Zoltán)

zentai-mark-a-dal-valogatojan

2010 után teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, Londonba költözött, ahol ismét felfedezte a zenét. A kép 2015-ben készült, A Dal válogatóján, ahol a Fool Moon zenekarral együtt nevezett. (Fotó: Rozmanitz Gábor)

zentai-mark-33-evesen

Tavaly augusztusban a Reggeli vendége volt. A kamaszos báj láthatóan már a múlté, az énekesből jóképű férfi lett, aki mellett simán elmennénk az utcán. (Fotó: Olajos Piroska)

Exit mobile version