Évekbe telhet Jeremy Renner felépülése

nlc | 2023. Január 17.
Családja aggódik, hogy a színészt örökre megnyomorítja a hókotrós baleset.

Mint azt az nlc is megírta, hóeltakarítás közben szenvedett súlyos balesetet Jeremy Renner még januárban. A Marvel-filmek sztárját mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az állapotát „kritikus, de stabil”- nak mondták, azonban az Index most az írja, barátai elmondása szerint a színész sérülései a nyilvánossággal közölt információkkal ellentétben sokkal súlyosabbak voltak, évekbe telhet a felépülése.

Az otthona környéki havat próbálta eltakarítani, amikor súlyos balesetet szenvedett. Az 51 éves színész több műtéten esett át sérülései miatt. Az akkori hírek szerint mellkasi és ortopédiai balesetet szenvedett. 

Szerettei azonban már attól tartanak, hogy a baleset egy életre megnyomoríthatja őt. Barátai szerint a színész mellkasának jobb oldala teljesen szétzúzódott, felsőteste összeesett, megsérült a lába, illetve a feje is nagyon vérzett. Ahogy a lap megjegyezte, Renner majdnem elvérzett, amíg várta a segítséget.

Egy informátor szerint az orvosok arra várnak, hogy Renner szervezetének természetes gyógyulási folyamata beinduljon. Testvére és édesanyja egész nap a színész mellett van, akinél jelenleg első számú prioritást élvez a mielőbbi gyógyulás – írja a lap.

Fotó: Getty Images

Exit mobile version