Dietz Guszti: „Az elmúlt két év alatt emberutálatom lett”

V.B.T. | 2023. Január 27.
Az életéről mesélt Palik Lászlónak.

Dietz Gusztit legutóbb a Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorban láthatták a nézők, ahol kiderült róla, hogy fontos számára az énidő és jó ideje külön alszik a feleségétől, szerinte ez a hosszú házasság titka. Most a Palikék világa vendége volt, ahol futva mesélt az életéről a műsorvezetőnek.

Dietz Guszti (Fotó: TV2)

„Az elmúlt két, pandémiával teli év alatt nekem olyan emberutálatom lett, annyira szeretnék mindentől messze kerülni. Bizonyos embereket nagyon szeretek, de most, hogy ott van a család… így azokkal az emberekkel, akikkel korábban napi kontaktban voltam, most havonta egyszer találkozom, elmegyünk dumálunk, mit tudom én. De ennyi” – részletezte az egykori MMA-harcos.

Kábítószer-függőségéről is beszélt bővebben, elmondta, hogy bár a szerről lejött, kellett találnia egy másik kattanást. „A jó szokásoknak és a rosszaknak is megvan az eredménye, azzal az energiával, amivel szúrtam magamba a heroint, ugyanazzal az energiával kezdtem kábé sportolni. Ennek is meglett az eredménye, ez is egy kattanás, egy drog. (…) Én nem tartom magam MMA-snak, nekem komoly eredményeim földharcban vannak, edzés szintjén tudom oktatni” – mondta.

(via)

Exit mobile version