Nekimentek Nyári Diának, amiért 20 percre egyedül hagyta négyéves kisfiát

nlc | 2023. Január 27.
Rengetegen felszisszentek a hír hallatán, de szerencsére senkinek nem esett bántódása, és még az elcsavargott kutya is megkerült.

Nyári Dia, akinek a napokban bőven kijutott az izgalmakból az elveszett kutyája miatt, az RTL Reggeli műsorában mesélte el, milyen sok embernél húzta ki a gyufát azzal, hogy 20 percre magára hagyta a 4 éves Zétit, amíg a négylábú kedvencét kereste.

Mint a színésznő elmondta, nem igen volt más választása: a kutyáját, Fibit a férje vitte el pórázon sétálni, majd ott, ahol mindig is szokták, elengedte kicsit az ebet. Onnantól Fibinek nyoma veszett, így kétségbeesetten keresni kezdték. Dia és a kisfia ekkor már lefeküdtek, a telefonhívás után azonnal kipattant az álom a szemükből.

Fotó: RTL

Míg Dia férje a sétáltatás helyszínén, addig ő az otthonuk közelében kereste a kutyát, abban bízva, hogy hazafele vette az irányt. Mielőtt az utcára ment volna, megbeszélte a 4 éves kisfiával, hogy ügyesen otthon marad, és Zéti így is tett. Természetesen a színésznő az anyukáját is riasztotta és megkérte, hogy segítsen be a gyerekvigyázásba, így a kisfiú csak addig volt egyedül, amíg a nagymamája meg nem érkezett.

A mindig csinos Dia ezért rengeteg kritikát kapott, és a műsorban a következő komment-hullámnak is elébe ment: elárulta, hogy hamarosan Milánóba fog utazni a barátnőivel, így megint otthon hagyja majd a gyermekét, igaz, nem felügyelet nélkül. Férje és az anyukája tökéletesen tudják őt helyettesíteni, ezért nyugodtan vág neki az utazásnak.

Exit mobile version