Itthon a házassági szerződésnek nincs nagy hagyománya, leginkább azok élnek vele, akik egyszer már megégették magukat. Többek között Szegedi Fecsó is kifejtette erről a véleményét a Fókuszban. “Én minden feltörekvő vállalkozónak azt tanácsolom, hogy mindenképpen kössön házassági szerződést! Mindenképpen!” – jelentette ki a kétgyermekes üzletember.
“Én anno kötöttem házassági szerződést, mert én úgy voltam vele, hogy nem vagyonközösséget szeretnék létesíteni, hanem érzelmi közösséget” – indokolta. Így Szegedi Fecsó és Vasvári Vivien között – a híresztelések ellenére – nem voltak anyagi viták a válásukkor.
“Az egyik félnek jóval több van, a másiknak jóval kevesebb, akkor igenis létjogosultság van a házassági szerződésnek, mert egyébként nagyon sok mindent lehet abban szabályozni, de nem gondolom azt, hogy a végén – mondjuk – 100 milliókat kell átadni a másik félnek azért, mert egy házassági közösségben éltek együtt” – fogalmazott.