Bár már évekkel ezelőtt történt a floridai bebörtönzése, Kozso máig sem tudta kiheverni, hogy veszélyes bűnözők között tartották, akik bántalmazták is az énekest. A történteken gyógyszerek, szakemberek és a kedvese, Ágica segítségével próbál túljutni.
A Frizbi YouTube csatornáján mondta el, hogy a bebörtönzéséhez az vezetett, hogy az amerikai hatóságok azt hitték, hogy a turistavízumával próbál csalni, a bonyodalmakat pedig egy általa korábban visszaadott zöld kártya okozta. Megbilincselve szállították egy szigeten található börtönbe, ahol több mint egy hónapon át tartották fogva – szemlézte a Blikk.
Amíg bent volt, senki semmit sem tudott róla, és ez nagyon megviselte a zenészt.
Az édesanyám és az édesapám nagyon megtörtek ebben. Édesanyám ebbe halt bele, hiszen azt sem tudták, hol vagyok, tengerbe estem-e vagy megettek a cápák. Az én lelkemet is iszonyatosan megtörte ez az egész. Mire felismerték, hogy jogtalanul tartanak fogva, és kiszabadultam, megtört ember voltam. Ráadásul sokkal keményebb volt feldolgozni úgy, hogy volt ugyan kedvesem, de távkapcsolatban éltünk. Nem sokkal később szakítottunk is. Nagyon megzuhantam.
Nehezen dolgozta fel azt, hogy egy félreértés miatt a legkeményebb bűnözők között tartották fogva. Mivel a fürdőben nem látta őket kamera, ott ütötték és rúgták, ahol csak érték. Az élmény nem múlt el nyomtalanul, egészen váratlan pillanatokban máig pánikrohamok kínozzák. Százhatvan ember volt összezsúfolva egy olyan helyen, ahol csak negyven ágy volt, mindez kemény bűnözők között.
Máig szorongás tölti el, ha bevillannak a képek, és a gyógyszerei segítségével ugyan alapvetően rendben van, ha netán késik pár órát a bevételükkel, és nem fest vagy a színpadon áll, elkezdi nagyon rosszul érezni magát. Hálás a kedvesének, Ágicának, aki nagyon sokat segít neki a traumák feldolgozásában. A tervük az, hogy hamarosan szorosabbra fűzik a köztük lévő köteléket: jöhet a lánykérés, de az esküvővel sem szeretnének sokat várni.