6 sztár, akit a saját alkalmazottja is utál

Debreceni Andrea | 2023. Május 25.
A következő sztároknak elég sok van a számlájukon, pedig a reputációjuk ezen is múlik, így jobb lenne, ha megbecsülnék a nekik dolgozóikat.

Valószínűleg a nagy többségnek volt már szerencséje (szerencsétlensége), olyan főnökhöz, akit nem különösebben szívlelt, bár remélhetőleg egyikünk sem ragadtatta magát olyan megoldásokra, mint a Förtelmes főnökök karakterei. Ha pedig a rémes munkaadóknál tartunk, élen járnak a sztárok, akik különös érzékkel keserítik meg az alkalmazottjaik életét.  

A következő galériában őket nézheted meg, illetve azt is eláruljuk, miért nem fogják kiérdemelni a hónap munkáltatója címet! 

Mariah Carey

Mariah Carey igazi díva, ezért azt feltételezi, kijár neki, hogy 0-24-ben rendelkezésre álljanak az alkalmazottai, ezt egy korábbi asszisztense árulta el. (Fotó: Getty Images/Jamie McCarthy)

Jim Carrey

A gumiarcú Jim Carrey-ről 2013-ban derült ki, hogy nem fizette ki a dolgozóit, 72 ezer dollárral, azaz közel 25 millió forinttal tartozott nekik. (Fotó: Getty Images/Steve Granitz)

Naomi Campbell

A legendás modell, Naomi Campbell híresen rossz természet, 1998 és 2010 között nyolc alkalmazottja is zaklatással vádolta. (Fotó: Getty Images/ Marc Piasecki)

James Cameron

James Cameron szerintünk a rossz főnökök listájának nyertese, egy régi alkalmazottja szerint előfordult, hogy a rendező levizelte őt. (Fotó: Getty Images/Steve Granitz)

Lady Gaga

Jennifer O’Neill pert indított Lady Gaga ellen, állítása szerint az énekesnő (akit csuklyás patkányként aposztrofált) elvárta volna tőle, hogy éjjel-nappal dolgozzon, minden áldott nap. Végül 1 millió ütötte a markát. (Fotó: Getty Images/Samir Hussein)

Lindsay Lohan

Lindsay Lohan asszisztensének sem volt egyszerű dolga. Amikor a színésznő 2012-ben autóbalesetet okozott, megpróbálta rákenni a dolgot Gavin Doyle-ra, aki akkoriban a jobbkezeként dolgozott. (Fotó: Getty Images/Gilbert Carrasquillo)

 

Exit mobile version