A lap azt írja, hogy Berki Mazsi többször megígérte már neki, hogy megmutatja a halál okát magába foglaló hivatalos jegyzőkönyvet, erre azonban nem került sor.
Ahogy azt az nlc is megírta, tavaly májusban elhunyt Berki Krisztián: holttestét az egyik gyermeke fedezte fel fővárosi otthonában, ahol kábítószergyanús anyagokat találtak.
A halál pontos okait nem lehet tudni, állítólag csak egyetlen ember ismeri az igazságot, Mazsi, aki látta a kiállított halottvizsgálati bizonyítványt, illetve megkaphatta a boncolási jegyzőkönyvet is.
„Még nem láttam, de bízom benne, hogy most már hamarosan meg tudom nézni. Szeretném tudni, mi okozta a fiam halálát, szülőként pedig jogom is van hozzá. Mazsi megígérte, hogy megmutatja, de még nem adódott rá alkalom. Most már Székesfehérváron lakik az unokámmal együtt, elmegyek majd hozzájuk, és kérem, hogy mutassa meg. Annyit viszont elmondott, hogy a dokumentumok szerint is a magas vérnyomás okozhatta Krisztián halálát” – mondta a lapnak az asszony.
„Mind a két unokám édesanyjával jó a kapcsolatom. Pamelával a kezdetektől fogva minden rendben van, de már Mazsival is jó a viszony. Szoktunk telefonon beszélni, és majd hamarosan szeretném őket Székesfehérváron meglátogatni – mesélte. – A párjával még nem találkoztam, de annyira nem is ragaszkodom hozzá. Semmi közöm hozzá, de kívánom, hogy legyenek boldogok együtt.”