Papp Gergő hisz abban, hogy megtalálhatja a lelki társát, mint kiderült, továbbra is szingli

T. D. | 2023. Június 22.
Szerinte az embernek nem minden szerelme a lelki társa.

Papp Gergő az elmúlt években nem szerencsés a szerelem terén. Tavaly nyáron elváltak feleségével, majd újra szerelembe esett, de a karácsonyt már szingliként töltötte. Márciusban pedig úgy hírlett, egy 20 évvel fiatalabb nő mellett találta meg a boldogságot, ám most úgy néz ki, az a kapcsolat sem élt sokáig.

Fotó: Olajos Piroska

Ma a Reggeli vitatémája az volt, létezik-e, hogy két ember lelki társa egymásnak. Gergő a műsor elején letisztázta, ő igenis hisz ebben. 

„Abszolút hiszek ebben, még ha nem is mindig van meg az a lelki társ, de hiszek abban, hogy van valahol, ezt érdemes keresni és tök jó, amikor rátalál erre az ember. Én szeretem, hogy egy ilyenben lehet hinni – magyarázta Gergő, akinek műsorvezető-társa, Tihanyi Péter és vendégük, Tóth Zsuzsi hiába mondott ellent. – Én azt képviselem, hogy hiszek ebben, még akkor is, ha sosem volt esetleg. Egy párkapcsolat nekem több, mint pusztán együtt lenni valakivel, akivel lehet programot csinálni, elutazni, kirándulni. Kell egy plusz töltet, ez akkor valósul meg, ha azt érzem, hogy az élet legfontosabb területein egy ritmusra lüktet az agyunk és a szívünk is. Most éppen nem vagyok szerelmes, de szoktam lenni és szeretek szerelmes lenni.”

Exit mobile version