A Rolling Stones frontembere és rockikon rengeteg mérföldkövet ünnepelhetett már az élete során: minden idők legsikeresebb zenekarának tagja, 4 szólóalbummal és 25 nagylemezzel a háta mögött, lovaggá ütötték, számtalan gyereke és unokája van. De most egy igazán jelentős ponthoz ért Mick Jagger élete, hiszen a 80. születésnapját ünnepli. És ezzel be is bizonyosodott, hogy a kor tényleg csak egy szám. Hiszen annak ellenére, hogy Mick Jagger korát és családját is tekintve abszolút elérte a nagypapa-státuszt, a mai napig megállíthatatlan őserőként szántja fel a színpadot.
Előadói karrierje ugyan már több, mint hat évtizede tart, de valójában sokkal korábban kezdett el a zenével foglalkozni. Gyerekként a családi összejöveteleken folyamatosan szórakoztatta a rokonságot: „sok paródiát adtam elő, énekeltem, táncoltam, mindenfélét csináltam”. Nagyjából 14 éves lehetett, amikor különböző helyi rockbandákban kipróbálta magát énekesként – titokban. „Nem mondtam el a szüleimnek, de beültem ezekhez a béna együttesekhez, játszottam velük pár számot, aztán továbbálltam. Jó móka volt, de még nem igazán tudtam, mit csinálok” – emlékezett vissza a kezdeti szárnypróbálgatásaira Jagger, aki sokáig pénzügyi, illetve politikai újságírói karrierre készült.
Bizony, Mick Jagger a Londoni Közgazdasági Egyetemen tanult. Politikai újságírást és közgazdaságtant hallgatott, miközben pénzügyből tervezett lediplomázni, mielőtt otthagyta az iskolát, hogy minden idejét az akkor már megalakult Rolling Stonesnak szentelhesse. „Atyaég, annyira kevés fellépésünk volt az elején! Havi egy buli – idézte fel ezt az időszakot az énekes. – Ezért nagyon nehéz volt otthagyni az egyetemet, mert nyilván a szüleim ellenezték. Az apám nagyon dühös volt rám. Biztos vagyok benne, hogy ha beállok a seregbe, kevésbé lett volna mérges. Bármit, csak ezt ne. És egyet kell értenem vele: nem volt fenntartható karrierút. Teljesen hülyeség volt. De nem szerettem főiskolára járni, nagyon unalmas volt.”
Ha minket kérdezel, mi sosem gondoltuk volna, hogy Mick Jagger hajdanán közgázt tanult – de az van, hogy nem ez az egyetlen meglepő dolog az élő rocklegendával kapcsolatban. Az alábbiakban összegyűjtöttünk még 6 érdekességet, amit biztosan nem tudtál a születésnaposról.
Meglepő inspiráció
Kezdetben a Rolling Stones feldolgozásokat játszott, és az első eredeti slágerüket sem ők maguk írták – hanem John Lennon és Paul McCartney. Ez volt az I Wanna Be Your Man, amit Mick Jaggerék a saját képükre formáltak. Jagger és Keith Richards példaértékűnek tekintették azt, hogy a Lennon–McCartney páros a saját szerzeményeiket írták, de Andrew Loog Oldham, az első menedzserüket kellett ahhoz, hogy végül ők is saját dalokat szerezzenek. Oldham tudta, hogy sikeresebbek lennének, ha eredeti számokkal jelentkeznének, ezért egy nap úgy döntött, hogy bezárja Richardsot és Jaggert egy szobába, ahonnan addig nem engedte ki őket, amíg össze nem hoznak egy dalt. Ez lett az As Tears Go By, amit végül először nem a Rolling Stones, hanem Jagger későbbi barátnője, Marianne Faithfull énekelt el. Több próbálkozás kellett ahhoz, hogy végül saját maguknak is írjanak egy slágert – amint megszületett azonban az (I Can’t Get No) Satisfaction, már nem volt megállás.
Legendák, ha találkoznak
A Beatles és a Rolling Stones egyébként a kezdeti rivalizálás ellenére mindig baráti viszonyt ápoltak egymással. Olyannyira, hogy egy ponton Paul McCartney és Mick Jagger majdnem nyitottak egy közös lemezkiadót. Az üzletet végül nem kötötték meg, miután a Beatles a Capitol Records kiadóval összefogva alapította meg az Apple Recordsot. Ugyanakkor érdekes lett volna látni, mi lett volna a két ikonikus együttes összefogásából.
Helló, Hollywood
Mick Jaggernek abból a szempontból is párhuzamosan alakult a karrierje a Beatlesszel, hogy ő is kipróbálta magát színészként. Először 1970-ben az azóta kultfilmmé váló Az előadás című alkotásban, valamint abban az évben érkezett egy western is. A Ned Kelly címszereplőjeként azonban kevésbé szerették a kritikusok. Később olyan filmekben bukkant fel, mint a Hajlam, Egy férfi titkos órákra, illetve kipróbálta magát sorozatban is (Faerie Tale Theatre). Legutoljára 2019-ben tűnt fel a vásznon A hazugság színe című trhillerben Elizabeth Debicki és Donald Sutherland oldalán.
Mick Jagger az Előadás c. filmben (Fotó: Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 via AFP)
Ned Kelly (1970) - Fotó: AFP
Ned Kelly (1970) - Fotó: AFP
Egy férfi titkos órákra (2001) - Fotó: Profimedia
Egy férfi titkos órákra (2001) - Fotó: profimedia
A hazugság színe (2019)
Elbukott szerep
Miután 1962-ben publikálták Anthony Burgess Mechanikus narancs című regényét, Jagger kifejezetten szívesen eljátszotta volna a filmadaptáció főszerepét. 1968-ra pedig nem csak ő vágyott volna Alex karakterének megformálására, de számtalan barátja is támogatta Jaggert a dologban. A Beatles mind a négy tagja, Marianne Faithfull és még jó néhány művész írt egy petíciót a forgatókönyvíró Terry Southernnek Jagger érdekében. Southern azonban akkoriban David Hemmingset nézte ki a szerepre, aki korábban már nagyot alakított Michelangelo Antonioni Nagyításában. Mikor végül Stanley Kubrickhoz került a projekt, kiderült, hogy sem Jagger, sem Hemmings nem kell neki: Malcolm McDowell kapta meg a főszerepet.
A Mechanikus narancs mellett a Rocky Horror Picture Show-t, az Amadeust és a Dűnét is kinézte magának, azonban ezek a szerepeket is más színészeknél landoltak. Dr. Frank N. Furter Tim Curry nevével vált eggyé, Mozartot Tom Hulce formálta meg, a Dűnében pedig Sting lett a rezidens rocksztár. Ugyanakkor Jagger állítólag nem bánkódik az elutasítások miatt…
Nincs nála nagyobb nőcsábász
Állítólag Mick Jaggernek több, mint 4000 (!) szeretője volt, nők és férfiak egyaránt – és ez csak egy óvatos becslés. Jagger szerint „valahol mindenki biszexuális”, így nem meglepő, hogy a híres afférjai között olyan nevek szerepelnek, mint Carly Simon, Madonna, Uma Thurman, Angelina Jolie vagy épp David Bowie. Öt különböző nőtől gyerekei is születtek, egészen pontosan nyolc. Első feleségével, Bianca Jaggerrel egy lányuk lett, Jade, a második, Jerry Hall-tól négy gyerek is született: két fiú és két lány. További négy gyerekének édesanyja Marsha Hunt, Bianca Jagger, Luciana Gimenez Morad és legutóbb, 2016-ban Melanie Hamrick. A rocksztárnak azóta egyébként öt unokája, és egy dédunokája is született már: Jade Jagger lánya, Assisi 2014-ben adott életet egy kislánynak. Ez azt jelenti, hogy Jagger legifjabb gyerekének, Devereaux-nak van egy unokahúga, aki idősebb nála.
MICK JAGGER és MELANIE HAMRICK részt vesz a 2023-as Amerikai Balettszínház júniusi gáláján és a „Like Water For Chocolate” premierjén New Yorkban a Metropolitan Operaházban (Fotó: Profimedia)
Luciana Morad modell, Mick Jagger fiának, Lucasnak édesanyja, a londoni dél-kensingtoni Victoria and Albert Múzeumba érkezik, ahol meglátogatta a Canon Photography Gallery-t. (Fotó: Justin Williams – PA Images/PA Images a Getty Images-en keresztül)
Mick Jagger és Jerry Hall gyermekükkel, 1990 körül (Fotó: Georges De Keerle/Getty Images)
Marsha Hunt és lánya Karis (Fotó: © Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)
Mick Jagger és barátnője, Bianca Pérez-Mora Macías a dél-franciaországi esküvőjük előtt, 1971. május 7-én. (Fotó: Daily Express/Archive Photos/Getty Images)
Moves like Jagger
Ha Mick Jaggerre gondolsz, azonnal a jellegzetes színpadi mozgása ugrik be. Hogy mi ennek az eredete? Valószínűleg sosem tudjuk meg, ugyanis mindenki mást állít. Jagger maga azt mesélte, hogy az édesanyja kezdte el táncolni tanítani. „Megpróbált megtanítani keringőzni. Forogtunk körbe-körbe a nappaliban, és leginkább arra igyekeztem figyelni, hogy ne lépjek rá anya lábára” – mondta. Emellett James Brownt hozza fel inspirációként: „Minden mozdulatát lemásoltam. Régen végigcsúsztam a színpadon a lábamat mozgatva úgy, ahogy ő. De nem csak a mozdulatokról van szó, hanem az attitűdről. A színpadi jelenlétről, a közönséggel való kapcsolatról.”
Ehhez képest egy másik legenda szintén azt állítja, hogy neki köszönhető Jagger legendás mozgása: mégpedig Tina Turner. „Mick táncolni akart, én meg táncos voltam – de soha nem ismerte azt el, hogy én tanítottam meg táncolni!” – nyilatkozta egyszer az énekesnő. Felidézte, hogy ő és a barátnői egy öltözőben mutattak lépéseket Jaggernek…