Kiderült: egy barátja okozta a Hair sztárja, Treat Williams halálát

F.C. | 2023. Augusztus 06.
Vádat emeltek a férfi ellen.
Treat Williams

Barátjának nevezte Treat Williams amerikai színészt az a férfi, aki a halálát okozta, de tagadta a felelősségét a Vermont államban júniusban történt közlekedési balesetben.

Ryan Koss – egy ismert színházi fesztivál, a Dorset Theatre Festival egyik vezetője – a közleményében azt írta: jól ismerte a színészt, Dorset összetartó közösségének tagjaként lesújtotta a halála és legmélyebb részvétéről biztosította a családot. Ugyanakkor azt állítja, hogy minden érvényben lévő közlekedési szabályt betartott, az állami hatóságok által felhozott vádakat pedig megalapozatlannak nevezte.

Treat Williams 71 éves volt. Több, mint 120 mozi- és tévéfilmben, valamint sorozatban játszott – Fotó: Emma McIntyre/Getty Images

A rendőrségi vizsgálat azt állapította meg, hogy Ryan Koss június 12-én Dorset városában az autójával hirtelen kanyarodott a motorral érkező színész elé, aki nem tudta elkerülni az ütközést. A Hair című film sztárját válságos állapotban szállították kórházba, ahol meghalt.

Ryan Koss-t szeptemberre idézték a bíróságra, ahol vétkes gondatlanság miatt emeltek vádat ellene.

(MTI)

Exit mobile version