Így nézett ki Puskás Peti, amikor nem mentorként, hanem versenyzőként állt a színpadon

nlc | 2023. Október 06.
Puskás-Dallos Peti, vagy ahogyan megismertük, Puskás Peti egészen másképp festett, amikor még ő maga állt a tehetségkutató műsor színpadán.

A 38 éves Puskás Peti nevét a Megasztár harmadik szériájában ismerte meg az ország. Bár a zenei tehetségkutatóban „csak” a nyolcadik helyen végzett, azóta sem tűnt el a süllyesztőben.

Puskás-Dallos Peti azóta maga is mentorrá vált, de az énekesi pálya mellett dalszerzőként és színészként is megcsillogtatta tehetségét. Néhány héttel ezelőtt egészen új szerepben tetszeleg, hiszen megszületett Puskás-Dallos Bogival közös kisfia, Ábel.

Bogi és Peti mentortársak voltak a 2019-es X-Faktorban (Fotó: Korponai Tamás)

Azt, hogy az apaság Peti számára világra szóló élmény lesz, már azelőtt lehetett sejteni, mielőtt megérkezett volna a babájuk, hiszen nagy-nagy izgalommal várták Ábelt.

Peti, akinek korábban olyan sok barátnője volt, hogy annak hallatán felesége, Bogi egyszer el is sírta magát kamerák előtt, igazi otthon ülő apuka lett, amit egy cseppet sem bán: „Hagyjátok a @@@@@ba azt az idióta tejfakasztó bulit. Mégiscsak 9 hónap után megszült egy gyereket a szerelmetek, ha lehetőségetek van rá, legyetek ott velük már a közös élet rajtjánál is, megérdemlik, hogy ez ne a lerészegedésről meg a másnapról szóljon!” – írta nemrég az Instagramon.

Otthonról hozta a családszeretetét

Peti, aki 2007-ben került képernyőre, egy korábbi interjúban kertelés nélkül beszélt arról, milyen sokat tettek érte a szülei a tévészereplést követő nehéz időszakában:

Szeretem a tehetségkutató műsorokat, de ez kétélű fegyver. Nagyon rövid idő alatt válunk hihetetlen népszerűvé, a rivaldafény és a vastaps elhiteti velünk, hogy ez most már mindig így lesz, istenkirályok leszünk, aztán amikor jön a következő széria, egyik percről a másikra elzárja a csapot, amiből a fellépések folynak, és jön a koppanás. Ettől a ponttól kezdődik az igazi küzdelem, amit én kezdetben nagyon rosszul viseltem. Begubóztam, frusztrált lettem, a rossz hangulatommal kikészítettem a családot. Vártam a nagy lehetőséget, ami nem jött.

Mint mondta, leírhatatlanul hálás, amiért ennyire ösztönző, biztató, szerető család veszi körül, ami nélkül akkor nem biztos, hogy át tudott volna lendülni a mélyponton.

Emlékszel még, hogy festett Peti a megasztáros időkben? Mutatjuk!

Puskas Peti regen (4)

Peti így várt a sorára, hogy bejusson a Megasztárba (Fotó: Németh Gabriella)

Puskas Peti regen (7)

A türelme meghozta a várt eredményt, be is jutott az élő adásokba. (Fotó: Csibi Szilvia)

Puskas Peti regen (6)

Nemcsak a hangjával, hanem a megjelenésével is bátran kísérletezgetett a színpadon már akkor. (Fotó: Németh Gabriella)

Puskas Peti regen (3)

A műsort végül Rúzsa Magdi nyerte, Peti a nyolcadik helyen végzett. (Fotó: Rákosi Péter)

puskas peti toth gabi

Sok más mellett azt is a Megasztárnak köszönheti, hogy igen közel kerültek egymáshoz Tóth Gabival. (Fotó: Gálos Mihály Samu)

Puskas Peti regen (1)

Peti akkoriban inkább még kisfiús volt, szinte a szemünk előtt nőtt be a feje lágya. (Fotó: press.tv2.hu TV2 /)

Nyitókép: Fotocentrál.hu – Birton Szabolcs

Exit mobile version