Mintha úgy lennénk bekalibrálva mi, emberek, hogy egy bizonyos kor után mindig azt mondjuk: „Régen minden jobb volt.” Például sokan úgy vélik, hogy a mostani szuperhősös moziknál sokkal menőbbek voltak a 80-as, 90-es évek akciófilmjei. Ezeknek az egyik visszatérő főszereplője volt Jean-Claude Van Damme, aki egy raklap emlékezetes pillanatot hagyott az utókorra: például, amikor a Véres játékban (mások szerint Véres sport) megvakulva legyőzte a halálosan félelmetes kihívóját, vagy amikor a Vérbosszú Bangkokban merev részegre itta magát a mesterével, aztán trikóban táncolva verte szét a helyi kocsma nagyszájú közönségét.
Négy feleség, öt házasság, három gyerek
Jean-Claude Van Damme verekedős-harcolós filmjeinek számával csak a házasságainak száma vetekszik. Összesen ötször házasodott, mivel harmadik feleségével, Gladys Portugues testépítővel a negyedik válása után újra kimondták az igent. Egyik feleségét Kylie Minogue énekesnővel csalta meg. Kapcsolataiból három gyermeke született. A most 37 éves, kevésbé sikeres színész Kristopher, az apja nyomdokaiba lépő, 33 éves Bianca Brigitte és a 28 éves Nicholas.
Nicholas a családi bajkeverő, már ha lehet egy ilyen kimondottan kedves jelzővel illetni. 2017-ben ugyanis azzal vádolták, hogy foglyul ejtette a lakótársát, és késsel fenyegetőzött. A kiérkező rendőrök azonnal őrizetbe vették, és a kés mellett marihuánát is találtak nála. Tízezer dolláros óvadék ellenében engedték szabadon. A tárgyaláson bűnösnek vallotta magát, 18 hónap próbaidőre ítélték.
A színész-testépítő az, aki nyíltan beszélt a korábbi kokainfüggőségéről, és arról is, hogy bipoláris zavart diagnosztizáltak nála.
És hogy miként él a most 63 éves Jean-Claude Van Damme? A Belgiumban született izomkolosszus piacra dobta saját whiskymárkáját, amivel nemcsak az Egyesült Államokat és Skóciát kívánja meghódítani, hanem a globális piacot is. Az elmúlt tíz évben megjelent filmjei viszont már nem nyűgözik le annyira a rajongóit, mivel ezek a mozik alig érik el az 5 pontot az IMDB értékelésein. Jó, mondjuk így is magasan túlszárnyalják az SOS szerelmet, az Aranybullát vagy a Cápavihart.
Így változott a belga izomkolosszus az elmúlt 37 évben
Ikonikus jelenet 1987-ből. (fotó: Profimedia)
Régen minden jobb volt? Jean-Claude van Damme 1988-ban. (fotó: Profimedia)
Az 1991-es Dupla dinamitra emlékszel? (fotó: Profimedia)
Zavarba jöttél? Jean-Claude van Damme 1992-ben. (fotó: Profimedia)
A 90-es években még a Jóbarátokban is szerepelt. (fotó: Profimedia)
2015-ben (fotó: Profimedia)
A 2016-as Jean-Claude Van Johnson minisorozatban viszont imádta a közönség. (fotó: Profimedia)
2021-ben a netflixes Az utolsó titkos ügynökben. (fotó: Profimedia)
2022-ben Németországba ment egy közönségtalálkozóra. (fotó: Profimedia)