Darnyi Tamásról a napokban derült ki, hogy újra magára öltheti az apaszerepet. A négyszeres olimpiai bajnok, és szerelme, Pál Rita a második közös gyermeküket várják tavaszra, és Bence fiuk után ismét egy kisfiúval gyarapodik a családjuk. Darnyinak Jónás Ritával kötött házasságából is van már két lánya, akik a tengerentúlon élnek, azonban az egykori élsportoló nagyon izgatott amiatt, hogy gólyahír elé néz. Azzal együtt is, hogy 56 évesen már azt lehet mondani róla, hogy viszonylag későn vállalt gyereket. Nem az úszó azonban az egyetlen, akiről a hazai sztárvilágban ez elmondható.
Rónai Egon ötgyermekes apuka, második házasságából két fia és egy kislánya született. Berci fia születésének idején 51, Dorka lányának világrahozatalakor 53, míg Vili fia születésekor 56 éves volt. (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)
Stohl András ötödik gyereke, a kis Bella 2022-ben jött világra. A színész 55 gyertyát fújt el tavaly februárban a születésnapi tortáján, úgyhogy ő is az idősebb apák táborát erősíti. (Fotó: TV2)
Fábry Sándor 57 éves volt, amikor Borbála, vagy ahogyan a családja szólítja, Borika 2011 márciusában világra jött. (Fotó: Fotocentral/Korponai Tamás)
Szarvas József Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész 57 évesen nézett ismét apai örömök elé. A dolog érdekessége, hogy ezzel egyidőben nagypapa is lett, fia, Dávid ekkor ajándékozta meg a második unokával. (Fotó: Fotocentral/Fülöp Dániel)
Dj Dominique, azaz Várkonyi Attila kislánya Lilien 2020-ban látta meg a napvilágot. A gyermekáldás az ő esetében 56 éves koráig váratott magára. (Fotó: Fotocentral/Trenka Attila)
Vámos Miklós háromszoros apa. Lánya az első házasságából született 1977-ben, Esze Dórával közös ikerfiai 2003-ban jöttek világra. Péter és Henrik születésekor az író 53 éves volt. (Fotó: Fotocentral/Birton Szabolcs)