Az öt tagból – Nick Carterből, Kevin Richardsonból, AJ McLeanből, Brian Littrellből és Howie Dorough-ból – álló Backstreet Boys, amely 1993-ban a floridai Orlandóban alakult, még mindig élénken él az emlékezetünkben – talán akkor is, ha nem hallgattuk a zenéjüket. Ellentétben más fiúcsapattal, akik gyorsan a csúcsra jutnak, majd annál is gyorsabban lekerülnek a radarról, ezek a fiúk – ma már férfiak – valahogy továbbra is a reflektorfényben maradtak, és eddig több mint 65 millió albumot adtak el világszerte.
Arról nem is beszélve, hogy többen közülük jövedelmező szólókarrierbe kezdtek. A 48 éves Brian Littrell például 45 millió dolláros vagyont gyűjtött össze, így lett ő az egyik leggazdagabb és legsikeresebb Backstreet Boys-srác, miután 2005-ben megjelent sikeres Welcome Home című albuma. Az album 100 ezer példányban kelt el, a Billboard 200-as listáján 74., a keresztény dalok listáján 3. lett.
A kezdet azonban nem volt könnyű a számára. A sztár gyerekkorában súlyos szívbetegségben szenvedett, és 1998-ban szívműtéten esett át, ami szerencsére sikeresnek bizonyult. Ez arra késztette, hogy jótékonysági szervezetet alapítson az azonos betegségben szenvedő gyermekek számára. Az egészségügyi problémák később sem kerülték el, 2009-ben megfertőződött a H1N1 vírussal, majd kiderült, hogy disztóniával (akaratlan izomösszehúzódások), illetve diszfóniával (a hang tisztaságának zavara) diagnosztizálták.
Brian 2000-ben házasodott össze a nála 6 évvel idősebb Leighanne Littrell színésznővel. A pár a Backstreet Boysnak köszönheti a románcot. Brian először 1997-ben találkozott a színésznővel a banda As Long as You Love Me klipjének forgatásán. Egy fiuk van, Baylee, aki már 20 éves. A sztár családja iránti szeretete legendás. Sajnos fiát sem kerülték el a súlyos betegségek: érgyulladással, azaz Kawasaki-szindrómával diagnosztizálták, aminek szintén lehetnek szívvel kapcsolatos szövődményei.
Brianről köztudott, hogy kimondja, amit érez, függetlenül attól, hogy mások mit gondolnak róla. És végtelen szeretetet érez rajongói iránt, koncertjein hihetetlen kapcsolatot tud velük teremteni, és mindent megtesz azért, hogy az emlék feledhetetlen maradjon.
A csapat 1998-ban. (Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images)
Brian Littrell 1997-ben. (Fotó:Bob Berg/Getty Images)
Brian Littrell és felesége. (Fotó: Theo Wargo/WireImage)
Brian Littrell, fia, Baylee Thomas Wylee Littrell és felesége, Leighanne Wallace 2019-ben. (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for ACM)
2019-ben. (Fotó: Paras Griffin/Getty Images)
Nick Carter, Brian Littrell, Kevin Richardson, AJ McLean and Howie Dorough 2018-ban. (Fotó: Roy Rochlin/Getty Images)