Az 58 éves Szily Nóra eredeti végzettsége szerint pszichológus, ám diplomája megszerzése után inkább a média felé vette az irányt. A Magyar Rádiónál kezdett dolgozni, majd a Magyar Televíziónál töltött évek után az RTL-hez szerződött.
Trambulinnak használta a mélypontokat
A Reggeli című napindító beszélgetés műsor kezdőcsapatának oszlopos tagja volt, kezdettől fogva szuper műsorvezető-párost alkottak Alföldi Róberttel. Azok a szerencsések, akik látták őket akkor a csatornánál, valószínűleg a mai napig jó szívvel gondolnak vissza rájuk, pedig csak három évig „Reggeliztek” ebben a felállásban a nézőkkel.
2000 után Nóra a TV2 csapatához csatlakozott: nem kisebb feladattal csábították át, mint az akkoriban nagyon kedvelt Osztálytalálkozó című műsor vezetése. Sőt, emellett egyéb lelkesítő projekteket is ígértek neki.
A kétgyerekes anyuka nemcsak az inspiráló lehetőségek miatt mondott igent az ajánlatra, hanem azért is, mert három év után kimerítőnek érezte a Reggeli miatti hajnali ébredést. A fiai, Péter és Boldizsár akkor mindössze 2 és 5 évesek voltak, akik mellől nem szeretett volna sokat távol lenni az anyuka.
Az Osztálytalálkozó ugyan sikerrel futott, mégis levették a műsorról. Hiába volt Nórának élő szerződése (és fizetése) a TV2-nél, a nézők egyre kevesebbszer láthatták képernyőn, ahonnan szép lassan el is tűnt.
És ha már osztálytalálkozó: közösségi oldalán idén szeptemberben leporolta egykori tablóképét Nóra a saját osztálytalálkozója apropójából, és arra biztatta a követőit, hogy keressék még az osztálytársai között! Te megtalálod?
A TV2-s szakítás idején a rúd nemcsak a karrierjét illetően járt rá, hanem a magánélete is válságba került. Mint mondta, amikor 2002-ben közölték vele, hogy nem hosszabbítják meg a munkaszerződését, a házassága is véget ért és elveszítették az újonnan épített álomotthonukat.
Bár bizonyára nem volt könnyű, Szily Nóra ebből az erőt próbáló helyzetből is talpra állt, amiben segítségére lehetett az a sok év, amit pszichológiatanulással töltött. Újabb és újabb felkérések találták meg, s bár nem volt reflektorfényben, rengeteg érdekes újságcikket, előadást, sőt könyvet is köszönhetünk neki.
Több ezer beszélgetés élményén át kikristályosodott bennem, hogy a látszásnál sokkal fontosabb a láttatás. […] Kiléptem a stúdiók világából. Visszakanyarodtam a „gyökereimhez”, a pszichológiához, a coachinghoz és azóta folyamatosan képzem is magam. Foglalkozom személyiség- és kommunikációs fejlesztéssel. Emellett előadásokat, workshopokat tartok, melyekbe a tanult módszereken kívül szakmai tapasztalataimat és az életem eszenciáit raktam bele.
– mesélte Nóra, aki ma Csobánkán él szívének kedves schnauzer kutyáival. Legutóbbi „nagy dobása” az a Gryllus Dorkával készült őszinte beszélgetés, amiben igazi tabukat döntögettek a mai ötvenes nők helyzetét körbejárva.
Szily Nóra legendás műsorvezető-társával, Alföldi Róberttel. Fotó: Fotocentrál.hu - x Archívum Story-Best
Volt idő, amikor ilyen rövid hajjal láthattuk a kamerák előtt Nórát. Fotó: Fotocentrál.hu - Hortolányi Anikó
Szily Nóra a Reggeliben Fotó: Fotocentrál.hu -Sajtóklub RTL Klub /
A 2000-es évek elején Friderikusz Sándort váltotta Nóra az Osztálytalálkozó című műsorban. Fotó: Fotocentrál.hu - x Archívum Story-Best
Szily Nóra és egykori férje, akivel a Tv2-vel való szakítás táján ért véget a házassága. Fotó: Fotocentrál.hu - Máté Tamás
Szily Nóra az anyukájával és testvéreivel. Fotó: Fotocentrál.hu - x Archívum Story-Best
Lakatos Márk stylistnak köszönhetően manökenként is kipróbálhatta magát Nóra. Fotó: Fotocentrál.hu - Gálos Mihály Samu
Szily Nóra Csobánkán lelt rá arra a házra, ahol igazán otthon érzi magát. Fotó: Fotocentrál.hu - Schumy Csaba
A házhoz tartozó kert igazi paradicsom Nóra kutyái számára. Fotó: Fotocentrál.hu - Schumy Csaba
Nóra ma már nem a tévék képernyőjén, hanem inkább előadótermekben, rendezvényeken látható. Ez a kép idén szeptemberben készült róla. Fotó: Fotocentrál.hu - Olajos Piroska
Nyitókép: Fotocentrál.hu – Schumy Csaba