Sztárok, akiknek a szülei börtönviseltek

nlc | 2023. December 29.
A gyerekek nem tehetnek a szüleik botlásairól, azonban ettől függetlenül sok esetben nekik kell szembenézniük a következményekkel. Még a sztároknak is.

Azt, hogy a hírességek is csak emberek, mi sem bizonyítja jobban, hogy bizony ők is hajlamosak megbotlani. Az egyetlen különbség csak az, hogy mivel a reflektorfényben élnek, ezért rájuk sokkal nagyobb figyelem vetődik. Ez ugyanúgy igaz azokra az esetekre is, amikor nem ők voltak a bűnösök, de a felmenőik között akadt olyan, aki így vagy úgy, de szembenézett a törvénnyel. A következő sztárok családjában erre sajnos akadt példa, a legtöbbjüknek már egészen fiatalon szembe kellett nézniük a szüleik tetteivel.

Lindsay Lohan

Lindsay Lohan apja, Michael több ízben is összetűzésbe került a törvénnyel. A színésznő még gyerek volt, amikor bennfentes kereskedelem gyanújával nyomozást indítottak ellene, és bűnösnek találták. Emellett ittas vezetésért, droghasználatért és a próbaidő megsértéséért is kellett már bíróság elé állnia. (Fotó: Profimedia)

Woody Harrelson

Woody Harrelson apja bérgyilkos volt, bár a színészt még gyerekkorában elhagyta, és semmilyen kapcsolatot nem tartott vele. Így érthető módon Harrelsont nem különösebben érintette meg, hogy Charlest életfogytiglanra ítélték egy bíró megöléséért. A férfi 2007-ben vesztette életét a börtönben. (Fotó: Profimedia)

Leighton Meester

A Gossip Girl – A Pletykafészek sztárja, Leighton Meester kendőzetlenül mesélt arról, hogy az anyja drogcsempész volt, akit le is csuktak marihuána birtoklásáért és terjesztéséért. A kis Leighton ugyan nem a börtönben született, de alig, hogy néhány hetes lett, az anyját visszatoloncolták a cellák mögé. Gyakorlatilag csak addig kapott „eltávot”, amíg a kislányának ténylegesen szüksége volt rá. (Fotó: Profimedia)

Keanu Reeves

Egészen hihetetlen, hogy Keanu Reeves nem vesztette el a hitét, miután olyan sok megpróbáltatásnak tette ki az élet. Még kisfiú volt, amikor az apját, Samuel Reevest letartóztatták a hilói nemzetközi reptéren heroinbirtoklás miatt. Tíz évet kapott, de kettő után szabadlábra helyezték. A színész sosem ápolt vele jó kapcsolatot. (Fotó: Profimedia)

Tobey Maguire

Tobey Maguire nagyon visszafogott, ha a magánéletéről és a múltjáról van szó, ami nem meglepő. Apja 1993-ban fényes nappal rabolt ki egy bankot a kaliforniai Resedában, a pénzt pedig a saját garázsában rejtette el. A szomszédjuk hívta ki rá a rendőrséget, Vincent Maguire két év börtönt kapott. (Fotó: Profimedia)

Terrence Howard

Terrence Howard mindössze kétéves volt, amikor a családjával sorban álltak, hogy a kis Terrence beülhessen a Mikulás ölébe. Egy férfi azonban úgy gondolta, hogy tolakodtak, amit szóvá is tett, a vita pedig odáig fajult, hogy Terrence apjával összeverekedtek. Miután Tyrone Howardot több ütés érte, és vérezni kezdett, a helyzet még inkább eldurvult, Tyrone többszörösen megszúrta a férfit, aki belehalt a sérüléseibe. Bár ő maga sem volt jó állapotban, végül börtönre ítélték gyilkosság vádjával. (Fotó: Profimedia)

Exit mobile version