Így él Rókusfalvy Pál mióta nincs képernyőn

nlc | 2024. Január 03.
A ’90-es években számos műsor fűződött a nevéhez, idővel azonban eltűnt a képernyőről, és saját cégeiben vállalt szerepet.

Rókusfalvy Pál egyike volt azoknak a műsorvezetőknek, akik meghatározó arcai és hangjai voltak a ’90-es éveknek. Bár korábban általános iskolai tanárként dolgozott, a krétát mikrofonra cserélte. Közel tíz éven át volt a Danubius Rádió szerkesztője és műsorvezetője, később ügyvezető igazgatói posztot is ellátott, sőt, az igazgatótanácsban is szerepet vállalt. Ami a tévézést illeti, ő vezette például a Befutót vagy például a Családi kört is, utóbbit lányával, Rókusfalvy Lilivel.

A műsorvezető azonban mindig is több lábon állt, még 1991-ben megalapította a kommunikációs cégét, a Roxer csoportot, 1999-ben pedig elindította etyeki vállalkozásait, a Rókusfalvy Birtokot és Fogadót.

A képernyőt szép lassan háttérbe szorították ezek a megbízások, és a kétezres években már nem műsorvezetőként, hanem elsősorban borászként lehetett róla hallani. Ami hobbinak indult, végül egészen messzire nőtte ki magát, többek között az ő nevéhez fűződik az Etyek Pincefesztivál és az Etyeki Kezes-lábos is. Az egykori műsorvezető a szívén hordozza a magyar bor sorsát, ezért vállalta el 2022 júliusában a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos posztját. Mint kommunikációs szakember, és mint a hazai borászat egyik legismertebb arca, testhezállónak és megtisztelőnek tartotta a felkérést.

2008-ban egy interjúkötettel is kijött Egy ital mellett címmel, sőt, korábban még lemeze is megjelent, ugyanis a zene mindig is fontos szerepet játszott az életében. Mondhatni, hogy a szereplésre született, mi pedig most felelevenítjük, hogyan festett, amikor még gyakori szereplő volt a tévében.

Rókusfalvy Pál akkor és most

Jóvágású férfiként hamar a nézők kedvence lett. (Fotó: Fotocentral/x Berkei Csaba)

Rókusfalvy Pál akkor és most

2000-ben Schobert Norbi és Rubint Réka esküvőjére is hivatalos volt. (Fotó: Fotocentral/x Archívum Story-Best)

Rókusfalvy Pál akkor és most

2011-ben, mint meghívott vendég ült a Reggeli kamerája elé. Bár a haja már kezdett őszbe vegyülni, sokat nem változott. (Fotó: RTL Sajtóklub)

Rókusfalvy Pál akkor és most

2012-ben a Mokkában a saját borát mutatta be. (Fotó: TV2)

Rókusfalvy Pál akkor és most

Rókusfalvynak és feleségének, Dr. Rókusfalvy-Kun Ildikónak négy gyermeke született. Lili a legidősebb, őt követi Pál, és két kisebb gyermekük Janka és Luca. (Fotó: Fotocentral/Birton Szabolcs)

Rókusfalvy Pál akkor és most

2019-ben, barátjával, Giannival a Dining Guide 2019 rendezvényén. A 100 legjobb magyar étterem listáját ünnepelték. (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Exit mobile version