Képeken Reviczky Gábor legikonikusabb szerepei

nlc | 2024. Március 28.
A ma 75 éves Reviczky Gábornak sok-sok emlékezetes alakítást köszönhetünk, születésnapja alkalmából pedig össze is gyűjtöttünk ezek közül néhányat.

Reviczky Gábor mostanában sajnos a rákbetegsége miatt szerepelt a médiában (illetve: amióta felgyógyult, inkább szerencsére), pedig az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színészünkként inkább a fergeteges alakításaira kellene fókuszálnunk. Melyekből továbbra sem ad lejjebb, annak ellenére, hogy picit óvatosabban vállal a betegsége óta munkát. 

„Viszem tovább, ami volt, a Képzelt beteg mellett itt a Dzsungel könyvét, amiben Balut játszom, de a biztonság kedvéért már kettős szereposztásban visszük. Van sok munkám, film, szinkron, egyébként abból is vettem vissza. De szerencsére jól vagyok!”

– nyilatkozta februárban a most 75 éves színész a Borsnak. Születésnapja alkalmából (és annak örömére, hogy jobban van), az alábbi galériában felidéztünk néhányat a legikonikusabb szerepei közül.

Reviczky Gábor deficit 1979 nlc

Bár még a pályája elején volt, mégsem a Pesti Színház Deficit című 1979-es előadása jelentette a debütálást: Reviczky Gábor ekkoriban már négy színházat is megjárt, pedig csak 6 évvel azelőtt végzett a Színművészetin. (Fotó: x Archívum Nők Lapja/Fotocentral)

Reviczky Gábor a miniszter félrelép nlc

Egyetemista kora óta játszik filmekben is, s bármekkora szerepből képes kihozni a maximumot. A miniszter félrelép Rákóczi Józsefeként is emlékezeteset alakított 1997-ben. (Fotó: x Archívum Nők Lapja/Fotocentral)

Reviczky Gábor zimmer feri nlc

A Zimmer Feri című 1998-as film nem lenne ugyanaz Reviczky Gábor nélkül. (Fotó: x Archívum Story-Best/Fotocentral)

Reviczky Gábor 6-3 nlc

A 6:3 avagy, játszd újra Tutti Reviczky csak a hentesnél vásárló férfit alakítja (a karakterének neve sincs), mégis imádjuk minden képernyőn töltött pillanatát! (Fotó: x Archívum Story-Best/Fotocentral)

Reviczky Gábor karamazov testvérek nlc

Reviczky Gábor A Karamazov testvérek című darabban, 1999-ben. (Fotó: Fábián Olga/Fotocentral)

Reviczky Gábor üvegtigris nlc

Az Üvegtigris-trilógia Gabenjeként megszámlálhatatlan szállóigét köszönhetünk neki. (Fotó: NFI)

Reviczky Gábor szindbád 2015 nlc

Reviczky Gábor és Bodrogi Gyula a Szindbád című darabban 2015-ben. (Fotó: Birton Szabolcs/Fotocentral)

Reviczky Gábor a dzsungel könyve 2017nlc

A dzsungel könyvében Reviczky közel 30 éve alakítja Balut - és teszi őt minden alkalommal az egyébként is fantasztikus előadás legjobb karakterévé. (Fotó: Schumy Csaba/Fotocentral)

Reviczky Gábor a mi kis falunk nlc

Manapság az RTL sorozatában, A mi kis falunkban láthatjuk a színészt. (Fotó: Sajtóklub RTL Klub)

Exit mobile version