VV Valen is csatlakozhat majd a vasárnap esti Beszavazó show-ban a már bemutatott VV Giadához, Renihez, Bogihoz, Gerihez, Kikidihez, Dorkához és Ginához. Első körben 8 játékos, ebből 5 lány és 3 fiú veheti birtokba a ValóVilág villáját.
VV Valen felszolgálóként dolgozik. Keresztényként egyik célja, hogy szívből, tisztán vigye végig a játékot. “Nekem nagy elhatározásom az, hogy tisztán vigyem végig ezt a játékot, és ne a saját eszemből, taktikai lépésekből, hanem tényleg szívből. És azt lássák a nézők, hogy e mögött a gyerek mögött van valami, és nekem is egy élhetőbb hely legyen az a ValóVilág. Ne csak a részese legyek, hanem valamit tudjak hozzá is adni” – jelentette ki.
“Szoktam imádkozni reggel, este. Hogyha eldöntötted magadban azt, hogy te az Úrral vagy, akkor már teljesen másképp állsz a dolgokhoz, az emberekhez, a helyzetekhez” – mondta el a Fókuszban a hitéről a 21 éves fiatalember, aki elsősorban a családjának akarja elvinni a főnyereményt, különösen a nagymamájának, akinél vidéken nevelkedett. “Kiraknám az asztalra a lét. Mama, megterítettem, most már hagyjad az egészet, csak egy kávét hozz légy szíves! Nagyon takaros asszony, nagyon szeretem” – tette hozzá.
A ValóVilág12 amúgy más lesz, mint a többi. Az RTL+ felhasználóinak minden eddiginél több lehetősége lesz beleszólni a játékba, például szavazásokkal növelni vagy épp csökkenteni tudják majd a kezdeti 36 millió forintos nyereményalap összegét. De ezt a villalakók is megtehetik majd. Logikai feladatokkal, ügyességi próbákkal vagy akár szerencsén alapuló kihívásokkal van kikövezve az út a döntőig, ahol egy valaki akár a ValóVilág történetének legnagyobb összegét is megnyerheti majd.
A műsor történetében az idei az első nyári Való Világ, a két műsorvezető pedig Megyeri Csilla és Puskás-Dallos Peti lesz.