Zalatnay Sarolta 76 évesen is folyamatosan koncertezik, mindössze 60 ezer forintos nyugdíja mellett nem is nagyon tehet mást. Az énekesnő korábban kiszámolta, hogy havi négy fellépés lenne elég a megélhetéséhez, ám ez az év első harmadában nem valósult meg, bár nyárra már kezd betelni a koncertnaptára.
„60 ezer forint nem sok mindenre elég,
nyilvánvaló. Az én korosztályomban bizony ez legtöbbünknek a megélhetésről is szól – kezdte a Blikknek az énekesnő, aki most fellélegezhet, mert a jó idő beköszöntével egyre több fellépésre hívják.
„Nyáron nem is tervezek pihenést, majd pihenek, amikor eljön az ideje. Tartom magam a mindhalálig rock&roll jelszóhoz, és megyek, amíg kellek”
– mondta Zalatnay, aki koncertezés mellett a meglévő dalait is gondozza. „Az elmúlt évek terméséből felújítunk, frissítünk dalokat, új hangzást adva nekik. Harmincnégy dalról van szó, olyan számokról, amelyeket már elfelejtettek, vagy régen én nem szerettem azokat annyira régen, hogy sokszor előadjam őket. De
tervben van egy négyállomásos garázskoncert is,
olyan, amilyen a pandémia alatt volt rendszeresen: ezek közönség nélküli, de hangulatos koncertek lesznek” – beszélt terveiről Zalatnay Sarolta.