VV Fanni eltűnésének ügye hét év után befejeződött, miután a Pesti Központi Kerületi Bíróság hivatalosan is halottnak nyilvánította a
VV Fanni néven ismertté vált Novozánszki Fannit.
„Jogilag valóban vége a procedúrának, ám azt soha nem felejthetjük el, hogy Fanni holteste a mai napig nem került elő”
– mondta
dr. Lichy József, a Novozánszki család jogi képviselője
a Blikknek.
Novozánszki Fanni 2017. november 20-án tűnt el az albérletéből. A bíróság által mérlegelt bizonyítékok szerint a nő bűncselekmény áldozata lett. A gyilkosság miatt, számos közvetett bizonyíték – köztük kamerafelvétel – alapján a dunaújvárosi B. Lászlót ítélték el. A vádirat szerint B. a gyilkosság után egy nappal, november 21-én szabadult meg a holttesttől, amit a Dunába dobott. B. jelenleg börtönbüntetését tölti, miután egy évvel ezelőtt, másodfokon húsz évet kapott, azzal, hogy tíz év letöltését követően feltételesen szabadlábra kerülhet.