Házasság első látársa: Csaba és Gyöngyi egymás áldását kérik a jövendőbelijükre

T. D. | 2024. Május 16.
Szerelem nem, de szoros barátság kialakult közöttük.

A minap derült ki, hogy a Házasság első látásra Gyöngyije és Csabija szakítottak. A műsor végén ők voltak az egyetlen páros, akik amellett döntöttek, hogy folytatják a házasságukat. Pár hete, a Tények Plusz adásában elárulták, azóta is egy párt alkotnak. 

Fotó: TV2

A minap viszont kiderült, nem működött a kapcsolatuk, ezért le is zártak azt. Azt azonban már akkor sem titkolták, mindketten tanultak egymástól és biztosak benne, ezután sem tűnnek el a másik életéből. Ezt azzal is bizonyították, hogy a Story magazin kedvéért, még egy közös fotózást is bevállaltak. 

A műsor után mindketten visszacsöppentünk a saját kis életünkbe, és nem szenteltünk elég figyelmet a másikra, és ahogy telt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, jobb, ha elengedjük egymást. Ettől függetlenül minden pillanatát élveztem a kísérletnek is, mert erősebbé váltam, magabiztosabb lettem, és az önértékelésem is a helyére került” – fogalmazott a lapnak Gyöngyi. 

Bár a házasságuk zátonyra futott, a boldogsághoz fűződő reményüket azonban egyikük sem adta fel.

Nyitott vagyok az ismerkedésre, és  bevallom, vannak is jelentkezők, de még nem randiztam senkivel. A jövendőbelimnek ugyanis előbb Csabát kell meggyőznie! Neki kell bizonyítania! – mondta nevetve a lány.  Igaz, nem úgy alakult a házasságunk, ahogy szerettük volna, ettől függetlenül mai napig tartjuk a kapcsolatot, és nagyon jóban vagyunk. Csaba szívén viseli a sorsomat, szeretné, ha végre találnék egy normális, megbízható pasit, aki komolyan vesz, és akivel hosszú távon tervezhetek. Én is ugyan ezeket kívánom neki.

– mondta Gyöngyi. 

 

Exit mobile version