Megdöbbentő párválasztásairól vallott Kajdi Csaba

F.C. | 2024. Július 06.
Fogták a fejüket a barátai.

Kajdi Csaba nem titkolja, hogy volt olyan időszak az életében, amikor olyanok tetszettek, akiknek jobb volt nem megszólalniuk. “Előfordult, hogy étterembe mentem egy ilyen partnerrel és a pincér, nem merte elvinni a tányérját, mert össze-vissza álltak az evőeszközök benne. Aztán mikor megkérdeztem, befejezte-e az étkezést, nem értette a dolgot. A barátaim persze fogták a fejüket, de engem nem érdekelt”mesélte a Sláger Reggelben a modellügynökség vezetője, aki szerint minden téren változik az ízlésünk.

„Lehet, hogy ezek csak átmeneti szakaszok az életünkben” – vélekedik Kajdi Csaba, aki amúgy újra szerelmes.

A 49 éves modellügynök szívét egy titokzatos férfi rabolta el, akit dominánsként és férfiasként jellemzett. Nemrég elárulta, hogy bár sok dologban különböznek, pont attól működik a kapcsolatuk, hogy más az erősségük. “Tartós kapcsolatot szeretnék, az én koromban nem az a cél, hogy váltsam a partnereimet, amire nem is vágyom. Ebben a korban már nem ugyanarról szól egy párkapcsolat, más értékeket helyezünk előtérbe” – vallotta be akkor, hozzátéve: már azon is elgondolkodtak, hogy külföldre költöznek.

Kiemelt fotó: Sajtószoba

Exit mobile version