Majkát kicsit másképp fogadták a villalakók, mint azt vártuk

M. P. | 2024. Július 12.
Majkát 22 éve ismerte meg az ország, mára pedig sikeres rapperré vált. Most pedig visszatért arra az ikonikus helyre, ahol minden kezdődött.

Ahogy arról korábban is írtunk Majka 2002-ben vált ismertté a ValóVilág első évadában, és innen kezdte meg hódító útját a hazai showbiznisz világában. A műsor fontosságát az életében mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a beköltözés dátumát magára tetováltatta.

Fotó: TV2 / fotocentral.hu

 

„Mai napig azt gondolom, hogy nekem az hozta meg az áttörést. És egyébként ide van tetoválva a dátum, nekem itt, a jobb karomon csomó olyan dátum van, ami fontos: élet, halál, születés, gyerekem, apukám, mama. És a legalja pedig a valóvilágos dátum, mert nekem olyan sorsfordító volt az életemben, ami miatt most itt ülhetek és egyáltalán veled beszélgethetek ennyi idő után is” – mesélte néhány napja a Fókusznak.

A minap pedig az is kiderült, visszatér a villába, ahol örökre megváltozott az élete. A jelenlegi már a műsor 12. szériája, a mostani villalakók zöme pedig még bőven a csörgőjével játszott, amikor a tévés-rapper a társaival együtt birtokba vette a luxusbörtönt. Talán ennek is köszönhető, hogy az érkezése nem olyan reakciót váltott ki a játékosokból amelyet előzetesen várni lehetett… Persze egy-egy „húha ” és „azta” elhangzott, de nem dobtak hátast tőle a villalakók. Egyikőjük azonban így értékelte Majka feltűnését.

„Örültem, hogy bejött, életemben nem láttam még testközelből. Alig várom, hogy anyámnak elmeséljem. Egyébként meg jó pasi a korához képest.”

Majka visszatérése rövid volt: egy barátságos bemutatkozás után körbevezették, és meglepődött a konyhában uralkodó rendetlenségen. Ezután elárulta érkezésének fő okát: bemutatta a főnyereményt, hogy motiválja a szereplőket. A tekintélyes 36 millió forintot látva a résztvevők elkezdték megvitatni, ki mire költené a mesés összeget.
 

Via

Exit mobile version