Az 1960-as években robbant ki az a szexbotrány, amit a Profumo-ügyként neveztek el. Egy egészen napjainkig az amerikai igazságügyi minisztérium archívumában pihenő dokumentum szerint Fülöp herceg ismerte az ügy egyik főszereplőjét, a később öngyilkosságot elkövető Stephen Ward csontkovácsot, aki bemutatta egymásnak 1961-ben John Profumo hadügyi államtitkárt és a 19 éves modellt, Christine Keelert.
Fotó: Getty Images
Az irat szerint, ami előkerült a néhai herceg ismerte az ügy egyik főszereplőjét, a csontkovácsot, aki később öngyilkosságot követett el, és aki bemutatta egymásnak az Keelert és Profumot. Utóbbi két ember viszonyából robbant ki Nagy-Britannia legnagyobb politikai botránya 1963-ban.
Profumo politikai karrierje éppen a csúcson volt, amikor kirobban a botrány. Keller azokkal a férfiakkal egészítette ki a keresetét, akikkel Ward, a csontkovács révén találkozott. Profumo véget vetett a kapcsolatnak, ám az később mégis nyilvános lett, amikor Keelert egy lövöldözéses és emberrablásos ügy miatt tanúként idézték be egy tárgyalásra. A sajtó a kapcsolat nyomára bukkant, és amikor Keeler nem jelent meg a tárgyaláson, azt írták, hogy a miniszter így szeretné eltussolni a saját szerepét az ügyben. Profumo ekkor visszautasította a vádakat, majd amikor már a kormánya is veszélybe került, lemondott, közben pedig beismerte, hogy hazudott.
Edinburgh hercegének a botrányban való részvétele már régóta találgatások tárgya, az eddig az amerikai igazságügyi minisztérium archívumában rejtőzött dokumentum nyilvánosságra kerülésével pedig ismét előtérbe került. Hiszen az irat szerint Fülöp herceg ismerte Wardot.
Évtizedekkel a botrány után a Mail on Sunday nevű lap megszerezte az FBI akkori vezetője, a J. Edgar Hoover táviratát, amely a királyi család érintettségére utal.
A Profumo-botrány minden részletét ma sem ismerjük, azonban az ügy végérvényesen megváltoztatta Nagy-Britanniát: a megviselt konzervatívok egészen Margaret Thatcher idejéig nem tértek igazán magukhoz, ráadásul a botrány abban is fordulópont volt, ahogy a britek vezetőikhez viszonyultak. Az ügy nyomán az ország érdekében legjobb tudásuk szerint munkálkodó politikusok képét felváltotta a kisemberek nyomorgatása közben kiválóan szórakozó, nemtörődöm alakok képe. Az angol bulvársajtó pedig a visszafogottságtól néhány év alatt eljutott odáig, hogy kifejezetten vadászott az ilyen ügyekre.
