A homoknál már csak Dobos Evelin alakja forróbb olaszországi nyaralásán

F. B. | 2024. Július 30.
Hibátlan alakot villantott a mesés Olasz tengerparton Dobos Evelin, aki egy varázslatos utazáson vesz rész újdonsült férjével, Kovács Dániel Richárddal.

Pár nappal ezelőtt már mi is írtunk róla, hogy egy mesés álomesküvő keretében mondta ki egymásnak a boldogító igent Dobos Evelin és Kovács Dániel Richárd. A nagy napon a sztárvilág színe-java is tiszteletét tette, a pár elmondása szerint pedig minden tökéletes volt, rengeteg vicces és katartikus pillanattal tarkítva.

Fotó: Trenka Attila / Fotocentral

Megható mennyegző

Ilyen fergeteges pillanat volt például az alábbi eset:

„Hetekkel ezelőtt megegyeztünk, hogy lesz fogadalomtétel. Dani vágya azt volt, hogy spontán mondjuk el egymásnak az érzéseinket és a gondolatainkat. Nekem viszont az volt a fejemben, hogy mindenképpen írjuk le előre és olvassuk fel egymásnak a fogadalmunk, mert nem bíztam a szónoki képességeimben. Végül belement Dani, de tudtam, hogy jobb szerette volna, ha a spontán verzió lenne. Az esküvő előtt egy héttel elkezdtem megírni a fogadalmam, és nem ment. Egészen az utolsó éjszakáig próbálkoztam” – mesélte korábban Evelin. Hiába küszködött, nem sikerült úgy szavakba öntenie az érzéseit, ahogyan azt szerette volna. Egy váratlan fordulattal végül újabb meglepetést okozott. Könnyek között, spontán szavakkal mondta el végül érzéseit, a násznép sikításban és tapsban tört ki, katartikus volt a pillanat. Dani pedig pontosan tudta, hogy mindezek után ő is szabadon fog beszélni. Széttépte a zsebében lapuló szöveget.

Varázslatos nászút

Evelin Instagram-bejegyzései alapján pedig úgy tűnik boldogságbuborékuk folytatódik, ugyanis mesés helyeken járnak szerelmével, közösségi oldalát csak úgy ellepték a mosolygós, napsütötte és tengerparti tartalmak. A pár örömét mutató fotók mellett azonban nem tudunk elmenni azok mellett a bejegyzések mellett sem, amelyeken Evelin megvillantja követőinek a tökéletes alakját is. Egyik posztjában például hibátlan kockahasát mutatta meg a követőinek, míg egy másik tartalmában egy videón láthatjuk a mesésen kisportolt teljes alakját hátulról nézve. 

Exit mobile version