Nagyot fordult Görög László és 23 évvel fiatalabb feleségének az élete

F.C. | 2024. Augusztus 13.
Tíz év után váltottak.
Görög László,

Görög László és 23 évvel fiatalabb, szintén színész felesége, Czakó Julianna tavaly hagyták a hátuk mögött Miskolcot, hogy mind szakmailag, mind családilag Budapesten kezdjenek új életet. Úgy érzik, mostanra valódi otthonra leltek a fővárosban, ahol a kislányuk ősszel majd elkezdi az iskolát – írja a Blikk.

Görög László és Czakó Julianna a Ványa bá című színmű fotóspróbáján a Thália Télikertben 2023. március 21-én – Fotó: MTI/Mohai Balázs

“Az egész azért történt, hogy a kislányunk, Gizike közelebb legyen a szüleimhez, akik Győrben élnek. (…) Nyilván az a tíz év, amit Miskolcon töltöttünk, nem múlik el nyomtalanul, de úgy érezzük, a Thália Színházban is megtaláltuk a helyünket” – mondta el Czakó Julianna.

Férje bevallotta a bulvárlapnak, nagyon nehéz volt már működtetni a háromlaki életet Miskolc, Budapest és Győr között, ez pedig mostanra kétlaki lett.

A házaspár amúgy először szerepel együtt vásznon, a Ványa bácsi – Buborékkeringő című filmben játszanak együtt, és nagyon élvezik a forgatást.

 

Exit mobile version