Kőgazdag Metta csak nála gazdagabb férfiakkal randizik

F. B. | 2024. Augusztus 21.
Dulin Metta pontosan tudja, hogy milyen férfira vágyik az életében. Mint mondta, a klasszikus felosztást szereti a párkapcsolatokban, így eszerint is keresgél.

Dulin Mettát a tévénézők előbb a Bachelor – A Nagy Ő című párkereső realityben ismerhették meg, Árpa Attila szívéért harcolva, majd később a Rich Kids Hungary – Kőgazdag Fiatalok adásaiban láthatták. A utóbbi műsorban kiderült, hogy Metta imádja a fényűzést és a luxust, arról pedig, hogy milyen férfira vágyik maga mellé az életben határozott elképzelése is van. 

Fotó: Olajos Piroska

Bár a reality sztár végül nem Árpa Attila mellett találta meg a boldogságot, úgy tűnik azóta is várat magára életében a nagy betűs szerelem. Azt azonban pontosan tudja, hogy milyen férfit nem akar magának: nála szegényebbet. 

Meg lehet engem ezért kövezni, de nekem nagyon fontos egy férfinek az anyagi helyzete. Mert ha jóval az alatt az életszínvonal alatt éli az életét, mint én, az neki is kellemetlen és persze nekem is.

– fejette ki gondolatait a témában, majd hozzátette: 

„Szerintem ezt nem lehet összeegyeztetni úgy, hogy ez ne szüljön feszültséget, akár csak belül is. Illetve nekem is kell az, hogy fel tudjak nézni egy férfira, hogy ő egzisztenciálisan magasabb szinten tart mint én. Úgyhogy ha pontosan akarok fogalmazni, ne is hasonló szinten legyen mint én, hanem legyen néhány lépcsőfokkal felettem. Persze, ez az én egyéni preferenciám. De szerintem egy férfinak is rossz az, ha én keresem a több pénzt” – mondta. 

Metta azt sem tagadta, hogy szereti a klasszikus párkapcsolati felosztást, így semmi baja sincs a háziasszonykodással, azonban nyaralni ne az ő pénzéből menjen a család: 

„Emellett hiszek is egy kicsit a klasszikus férfi-női szerepekben, hogy igenis az én feladatom az, hogy otthont teremtsek, rend és tisztaság legyen és finom meleg étel az asztalon. Azt gondolom, hogy egy férfinek nem dolga a lakásban takarítani, rendet tartani. Tehát az, hogy saját magára igényes legyen, tiszta legyen a körme, mindennap zuhanyozzon és ápolt legyen, az természetesen az ő dolga és az alap. De az, hogy kitakarítsa maga után a fürdőszobát vagy a WC-t, szerintem abszolút a nő dolga egy kapcsolatban. Viszont ő keresse a több pénzt és ő vigyen el nyaralni, ne én őt” 

Via

Exit mobile version